A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-03-07 / 10. szám
8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetiszemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési ára: Egész évre: ...................................................... $4.00 Fél évre ................................................................ $2.00 Egyes szám ára .................................................—.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and published at: 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. Telefon: Lenox 3374 * * r'RIEDRICH EBERT, a német köztársaság el* ső elnöke, nem volt valami nagy ember, nem volt géniusz és a faszcináló egyéniségnek nyoma sem volt benne: mégis olyan űrt hagyott maga után, amelyet nehezen tudnak pótolni azok, akik életében izgattak és uszítottak ellene. A német szociáldemokráciának és a német forradalomnak akárhány olyan alakja volt, aki tehetségben, tudásban, szervező erőben messze fölötte állott Ebertnek: Hugo Haase mélyebb logikájú és nagyobb tudásu volt, Noske keményebb, Rathenau geniálisabb, Scheidemann ügyesebb és mégis az volt a dolgok természetes rendje, hogy Ebert, az egykori szijgyártó, kerüljön a német köztársaság elnöki székébe. Tehetség, államférfim képességek, genialitás helyett Ebertnek volt valamije, ami a forradalmi vezérekből hiányzott: tekintélye. Már akkor, amikor a szociáldemokrata párt élén állott, meg tudta éreztetni mindenkivel, hogy frakciók, személyi ellentétek fölött áll; az egyéniségében volt valami nagy-nagy nyugodtság, fölény, végtelen komolyság, amely tiszteletet parancsolt. A pártvitákban nem vett részt, ő csak eldöntötte a vitás kérdést; a parlamentben alig szólalt föl, interjuvokat nem adott és ha egyszer-egyszer megszólalt, a beszéde politikai szencáció volt, esemény, amelynek a súlyát csak fokozta, hogy ezekben a beszédekben a politika legnagyobb, legsúlyosabb kérdéseivel foglalkozott. És éppen, mert ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt, mert egyéni életében is viszszavonult, egyszerű és hozzáférhetetlen volt, ezért volt természetes, magától értetődő, hogy az összeomlás után csak ő, Friedrich Ebert lehetett a köztársaság elnöke. Abban a politikai miliőben, amelyben a polgári pártok, sőt a szociáldemokrácia is megijedtek a forradalomtól, amelylyel annyiszor fenyegetőztek, amelyben Liebknechték bolseviki, Stresemannék pedig monarchista álmokat kergettek, Ebert képviselte a német józanságot, a realitásokkal való számolni tudást, a pozitivizmust. Az elnöki palotában is meg maradt annak, aki volt: egyszerű, józan embernek, akit nem részegített meg a hatalom, de aki meg tudta őrizni azt a természetes méltóságot, amely nélkül megölte volna őt is és talán a német köztársaságot is a nevetségesség. így: hiába csináltak rá olcsó vicceket, amelyek arra céloztak, hogy az egykori szijgyártó a műhely társadalmi “Schliff”-jét vitte bele az elnöki palotába, ezek a viccek lesiklottak róla és aki egyszer ott volt nála elnöki audiencián a Wilhelmstrasse-i renaissance-palotában, az érezte, hogy ez a kihallgatás nem kevesebb természetes méltósággal folyik le, mint az, amikor császári herceg volt a vendéglátó. Ezért olyan nehéz pótolni az Ebert helyét és ezért vannak olyan súlyos zavarban azok, akik vicceket gyártottak az egykori szíjgyártóra, de akik ma azt látják, hogy a szíjgyártót nem lehet pótolni. A “NEW YORK WORLD” vitte ki az amerikai nyilvánosság elé Károlyi Mihály ügyét; a World vezeti ezt a harcot, amely nem annyira Károlyi Mihályért, mint a szólásszabadság nagy gondolatáért folyik; a World tartja ezt az ügyet napirenden; a World brilliánsan megirt, klaszszikus vezércikkei védik az amerikai tradiciókat Hughes külügyi államtitkárral szemben, aki beavatkozási alapon kezeli azt a diszkrecionális jogot, amely egy háborús kongresszusi határozatból táplálkozik. A World legszebb tradíciói közé tartozik, hogy az újságírást nem a híranyag szolgai és kritikátlan közlésében látja, hanem a gyengék, a kijátszottak védelmében, a hatalmi túlkapások üldözésében. Ezt a harcos szellemet hagyta nemes örökségképen Joseph Pulitzer a World szerkesztőségére és a Worldnak ez a harcos liberalizmusa tartja ma a hitet azokban, akik szomorúan látják, mint távolodik el egyre jobban az amerikai politika azoktól a nagy hagyományoktól, amelyeknek ez az ország a maga fejlődését, nagyságát köszönheti. Nemcsak Károlyi barátai, nemcsak az amerikai magyarok hatalmas tömegei, nemcsak minden tisztességes, progresszív gondolkodású magyar tartozik hálával a Worldnak azért a nagyszerű küzdelemért, amit Károlyi szólásszabadságáért folytat: Amerikának kell büszkének lennie, hogy van egy ilyen újságja, amelynek a számára az amerikanizmus nemcsak üres frázis, hanem élő valóság. És amilyen szégyenfoltja, amilyen kétségbeejtő, hogy akad amerikai államférfi, aki egy idegen ország reakciós kormánya kedvéért hajlandó felfüggeszteni az amerikai alkotmányt: épp oly nagyszerű, épp oly megnyugtató, hogy akadnak újságok Amerikában, amelyek nem tűrik, hogy Amerikát idegen diktatúrák kénye-kedvének kiszolgáltassák. NÉHÁNY HÉTEN belül végkép távozik a State Department éléről Mr. Charles Evans Hughes, aki évek hosszú során kersztül irányitója volt az Egyesült Államok külügyi politikájának. Hughes ur távozását kitörő örömmel fogadják nemcsak azok a progresszív gondolkodású amerikaiak, akik Hughes urban a politikai reakció megtestesitőjét látták, hanem az a liberális Amerika is, amely egyre fokozódó aggodalommal látta Hughes ur feltűnő barátkozását Európa legreakciósabb kormányaival. Mint diplomata se váltotta be Hughes azokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztek. Amerika leszorult a vezető helyről és a világpolitikai koncertben a vezetést átadta Angliának; óriási európai kölcsöneit képtelen behajtani és hiába maradt kívül a Népligán, ez a “splendid isolation” nem biztosit a számára semmiféle előnyt. Amerika liberális elemei örömmel fogják látni Hughes urat a törvénykezés csarnokaiban, ahol valóban kiváló szerepre van hivatva, ellenben a State Department élére a progresszív gondolat championját várják. Ml LESZ A HÉT HAR MADIK VACSORÁJÁN?! Heteken keresztül szaladgált, tárgyalt, kutatott A Hét szerkesztősége, hogy megfelelő helyet találjunk A Hét harmadik vacsorájára; olyan helyet, a hol 450 személy kényelmesen elfér és ahol ne kerüljön sokba a vacsora. Vendéglőkkel, szállodákkal, hallókkal tárgyaltunk. Óriási árakat kértek mindenütt. A Yorkville Casino például 3 dollárt akart számítani a vacsoráért. A szállodák ennél is többet. így fogadtuk el az Ansonia szálló ajánlatát, a mely polgári áron kitűnő vacsorát ad és egy hatalmas, pompás helyiséget bocsát A Hét rendelkezésére. Dacára annak, hogy egy Broadwayhotelben tartjuk A Hét harmadik vacsoráját, figyelmeztetünk mindenkit, hogy utcai ruhában jöjjön. A Hét harmadik vacsoráján sem lesz semmiféle ünnepélyesség; ez a vacsora is jókedvű baráti összejövetele lesz a Hét olvasóinak. — A teremben egy kis színpadot ácsolnak össze erre az alkalomra. Ezen a színpadon játsza le A Hét szerkesztősége azt az amerikai-magyar kabarét, amelynek minden számát erre az alkalomra Írták. A programmon szerepel egy kis bohózat is. Ebben a darabban egy-két kitűnő művészünk fog fellépni, akiknek a szereplését meglepetésnek tartogatjuk. Az amerikai-magyar kabarénak egyetlen komoly száma nem lesz. A kabaré összes számai olyan mulatságosak, hogy A Hét-nek ez a vacsorája nevető-est lesz. A rosszkedvét tehát mindenki hagyja otthon, mert amúgy se tud majd vele mit kezdeni. A jelentkezéseket most már sürgősen kérjük. 450 hely van, amit a “first come, first served’’ elve alapján foglalunk le. “Én az összes vacsorákra jelentkeztem”, “Nekem úgyis csinálnak helyet”, ‘‘Telefonáltam, de busy volt a line” és hasonló jelentkezések nem érvényesek. Aki az utolsó pillanatra hagyja a jelentkezést, az a múlt vacsoráról tudja, hogy mi fog történni vele. — A vacsorát már hét órakor akarjuk kezdeni, úgy, hogy fél kilenckor kezdhessük a kabarét és tiz órakor a táncot. A tánchoz külön kis zenekart szerződtettünk. Tiz nagyon értékes tárgyat sorsolunk ki. A sorsolásban mindenki részt vesz, a vacsorajegyhez mindenki megkapja a maga sorsjegyét is. Nők számára külön nyereményeket sorsolunk ki. — Minden mulatságos, vidám ötletet hálás köszönettel veszünk. Beszédek nem lesznek, külön meghívót senki sem kap, azt pedig úgy is tudja már mindenki, hogy a “főasztal” és “díszvendégek” szavak nincsenek benne A Hét vacsora szótárában.
