A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-20 / 41. szám
A HÉT 19 LETAN JANOS VENDÉG LŐJÉBEN nemcsak a new yorki magyarság szinejava ad találkát, hanem a karácsonyi ünnepekre New Yorkot látogatók nagytömege is ide jön a szükséges ‘ÚTBAIGAZÍTÁSÉRT’ A UNION HALL-ban jó ételeket, jó társaságot talál és cigányzene kíséret mellett egy igazi magyaros “GOOD TIME’’-ot tölthet el. UNION 1591 SECOND AVENUE, HALL a 82-ik és 83-Ik utcák között NEW YORK. :-■■■ ------— ■ ====^ látogatta nénjét, és engem megismert. Persze déli szünet alatt elujságolta a vidám asztaloslegényeknek, hogy voltaképen ki az ő harmadik társuk. No, mindegy, kitartottam estig és azután még hónapokig, máig és még ma is hiszek abban az acélfürdőben. Májkkal indultunk többnyire, bútorokat cipelni fel-le, emeletekre. ő volt az én szlovák testvérem. Mert amióta Szlovákiát elszakították Magyarországtól, azóta már nem az járja, hogy tót nem ember, kása nem étel — azóta a szlovák testvér lett. Olyan hallgatólagos véd- és dacszövetség alakult köztünk, ami az ő részéről abban nyilvánult meg, hogy a dolgok nehezebb részét mindig ő fogta meg, Fontos ez, amikor egy-egy hasas kredencet kellett fölvinni emeletekre. Az én részemről abban nyilvánult meg, hogy én öt testvérnek szólítottam. A szlovák testvérrel mentünk tehát egyszer egy nagyon előkelő Ízléssel berendezett Riverside-i lakásba ebédlőasztalt összecsavarozni. Nehéz, faragott, tizenkétszemélyes bútordarab, dús olasz reneszánsz, két ember kellett hozzá. A lakás valóban meglepett, oly fejlett müizléssel volt elosztva minden bútordarab, kép, metszet, és amig Májk lerakta szerszámait, a szemem megakadt három festményen. A háziasszony bent volt az ebédlőben. Könnyű csipkepongyolában ; tigrisképü, bársonytalpú kövéres hölgy, nem amerikai. Elkapta a képekre tévedt pillantásom és úgy látszik hiú lehetett képeire, mert megszólalt : — Szépek, mi? Francia mesterek. — Csak az egyik francia, aszszonyom, a másik kettő magyar mester munkája. — Az lehetetlen. Én Párisban vettem mind a hármat. Ön francia? — Nem, én magyar vagyok. — Oh, akkor ön beszél németül, — s a következő pillanatban német nyelven bizonyítottam be, hogy az egyik kép tényleg Delacrois, de a másik kettő Szinyei-Merse és Tornay. Aki Szinyei napsütését és Tornay izzó hindu és egyiptomi tárgyú festményeit száz mérföldről meg nem ismeri, az szinvak. — Májk hasal a padlón és némán csavaroz. Én szutykosan, festékes ruhában, toprongyos munkacipőben, de körülbelül olyan reverendával magyarázgatom a háziasszonynak, hogyan kell egy kép színeinek, vonalainak értékét leolvasni, mint ahogy Vlassits kultuszminisztert láttam egyszer egy műcsarnoki téli tárlat megnyitásakor őfelsége I. Ferencz József oldalán. — Az asszony lelkesedve hozat be a szobalánnyal néhány gobelint, mutatja. Nagyon szépek. A márvány kandallón megpillantok kis kerek vörösmárvány talapzatba bele állított arasznyi bronz szobrocskát. — Szenzáció ! — Az uram hozta Párisból, tudja nekünk Párisban is van egy gyárunk, gyakran átmegyünk. Egy szajnaparti ócskásnál találta. De nem mondott róla semmit. — Ez a kis szobrocska többet ér, mint itt akármi ebben a teremben. Kétezer éves és az alexandriai iskolának egyik remeke. Egy meztelen néger rabszolga. És most jön egy gyors magyarázat, a görög, római, zsidó fajkeveredés szülte érdekes, szellemes, élvezni és alkotni tudó népről, amely kétezer évvel ezelőtt Alexandriát benépesítette. Kofákat, halászokat, piaci árusokat mintáztak le kicsibe, azok minden jellegzetes vonásával. Nézze meg ezt a kis szobrot, a göndör haját, száját, egész buja meztelenségét. Akár a mai néger. — Jó, de miért tartja a két kezét egy vonalban olyan furcsu, érthetetlen mozdulattal? — Rögtön megérti, ha erre a két karra reáképzel egy nagy pecsenyés tálat. Ez egy felszolgáló rabszolga, egy ókori pincér. A tál az évszázadok során lemállott. Az asszony arca kigyult a lelkesedéstől, főleg, amikor a két tenyéren fölfedezte a két parányi lyukat. Oda volt erősítve a tál. — Májk némán csavaroz. Kopasz fején gyöngyözik a verejték, két ember munkáját végzi, de persze mukkanni sem mer. Készen vagyunk. A háziasszony barátságosan ráüt a vállamra. Maga az én emberem ! És én semmiféle munkát nem fogadok el ingyért. Ez a magáé. S a kandallóról előkapott retikülj éből kikotorván egy dolláros bankjegyet, a markomba nyomta. És többé ügyet se vetve ránk, a belső szobáiba sietett. Ha abban a pillanatban sóbálványnyá válók, magam sem lepődtem volna meg. Ott álltam leborravalózva vörösen izzó fülekkel. Az első borravaló életemben. — És szóltam Májkhoz a foyosón. — Májk, szegény Májk, ez a magáé. Úgy dolgozott, mint egy ló egy óráig, és én nem segíthettem. — Oh, megfelezzük, — mondta Májk. — Maga is dolgozott. Egy óra alatt jól megfőzte azt a tyúkot, mig az egy dollárt adott magának. Ránéztem Májkra és nevetnem kellett. Mert láttam, hogy amit mond, komolyan hiszi. És erre a dollárt megfeleztük. Megváltotta-e már a jegyét a Károlyira előadására? Ha azt akarja, hogy Károlyi grófnőt meghallgassa! jegyét még ma. VESZÜNK és ELADUNK MAGYAR, NÉMET, OSZTRÁK és bármily más kötvényeket és részvényeket. — Minden esedékes szelvényt beváltunk. — Árjegyzéket és szakavatott INFORMÁCIÓT szívesen KÜLDÜNK. JOHN BIRO & CO. 2 Rector Street NEW YORK Telefon: WHITEHALL 3630.
