A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-03-15 / 1. szám
I A H É T 11-ik oldal utólag jóizüt nevetett azon, hogy a demokratikus dollárszatócs mennyire ellágyul az arisztokratikus délibábtól. Az ilyen élménynek köszönhette a legkiadósabb hahotáit; egyébként annyira ráfagyott a mesterkélt mosoly üzletileg érvényesített ajkára, hogy ettől megriadt a nevetés és a zokogás. Magányos életet élt. Bízott abban, hogy két-három éven belül annyira meghízik a bankbetétje, hogy ez Budapesten is tiszteletreméltó lesz s majd kiszemel magának a magyar fővárosban olyan férfit, aki viszszavezeti a társaságba. A dollármankótól ki fog egyenesedni az erkölcs és a dollártekintettől el fog hallgatni a gyanakvás.... Úgy érezte, hogy dolgozik, erősen megdolgozik a jövőért, s természetesen munkának érezte azt, hogy színházba ment vagy mulatóhelyre, vagy ha a Broadwayn sétált. A hivatásbeli nők közül ismert párat, az üzlet megkívánta, hogy jóban legyen velük, egypárszor magánál látta őket teára, nem szívesen, mert ezeket a kiadásokat is sajnálta, amellett hiányzott belőle a kokottok szentimentalizmusa, amely néha bánattá és szomorúsággá fejlődik. Testét ápolta, mert testét megbecsülte; testét mozgó ékszernek érezte, amelynek az a csodálatos ereje, hogy bármennyire lopnak is belőle a férfiak, értékéből még sem vészit, így érezte. Ha a tükörben megnézte meztelen testét, ellágyulni is tudott; mert szép a teste, de sokkal inkább, mert hasznos. Test, amely becsülettel szolgálta a gazdáját, eddig orvost alig követelt s megérdemli az elegáns ruhát.... Tulajdonképpen készült az életre, a társaságra, a budapesti előkelő dicsőségre. Nem tudta megérteni azokat, akik Amerikában csak azért dolgoznak, hogy megélhessenek fTnem tesznek félre pénzt. Ostobák! Kicsi keze, amely férjét is csak akkor simította meg, ha akart valamit, ettől a gondolattól ökölbe szorult s öntudatlan mozdulattal megfenyegette azokat, akik szenvednek, mert nem tudnak magukon segíteni. Az élet az erőseké s mindenkinek az az ereje ,amit pénzre tud váltani!.... Azokkt kicsinyelte le a legjobban, akik műveltségűk ellenére a gyárban szidták a sorsot. Egy nap egy ösztövér, lázas szemű férfi csengetett az ajtaján. Töredezett angolsággal bejelentette, hogy a mosodából hozza a fehérneműt. Még mielőtt mondatát befejezhette volna, a fehérneművel telegyömöszölt barna csomag kiesett a kezéből. Rekedt hangja sem tudta visszafojtani az ujjongó meglepetést. — Méltóságos asszony! A nő ránézett, szemöldökét összehúzta, egy pillanatig gondolkodni látszott, majd megszólalt: — De rám ijesztett! Pedig egyáltalában nem ijedt meg. — Nem tetszik rám emlékezni? — kérdezte a férfi. — Ismerős az arca. — Együtt jöttünk át a hajón. Mulattattam is a méltóságos asszonyt. Akkor gyászban tetszett lenni. Haraszt István középiskolai tanár vagyok. Ugy-e, hogy tetszik rám emlékezni? A nő eltűnődött. — Jöjjön be — mondta egyszerre s hangjába belepuhult a melegség. Bevezette a szobájába, átvette a csomagot, megkínálta székkel s közben még mindig nem döntötte el magával, hogy miként viselkedjék. Emlékezett a tanárra, akivel csakugyan együtt jött át a hajón, de vájjon érdemes-e rá emlékezni?.... Szivében hirtelen meggyulladt a fantasztikus fény s ragyogása emberi érdeklődést sugárzott a nő szemébe.... — Hát, tanár ur — mondta mosolyogva, — amint látom, nem tanít. — Nem kérem — volt a mélabus válasz — engem tanít az élet. Kérem szépen, sohsem kapom meg itt a diplomát.... Mintha megsajnálta volta elhirtelenkedett vallomását, azonnal másra terelte a szót. — Igazán örülök, méltóságos asszonyom, hogy látom. . .. Milyen jó színben van!. . . . És ez az otthon!... Milyen kellemes!___Tessék elhinni, hogy nincs szebb vágy a világon, mint egy benső otthont teremteni!.... Kinn fuj a szél, itt meg dalol a béke!.... — Kinn ordít a dollár, itt pedig pihen a béke, amelyet a dollár bélelt ki — mondta a nő, aki nem is bánta, hogy az efajta modorossággal örömet is szerez a tanárnak. — És ezek a képek a falon! — lelkesedett a tanár. — Milyen ízlés!___Méltóságos asszony, az urihölgy Ízlését nem teheti tönkre Amerika sem!.. . . Három év alatt ilyen lakast tudott magának berendezni!.. . . A nő már azt akarta mondani, hogy ez bútorozott lakás s csak a fehérnemű az övé, de meggondolta magát. Most elképzeli: kipróbálom ezen a naiv tanáron, hogy mennyire lehet embert lóvá tenni. — Bizony, dolgoznom kellett, hogy ilyen otthonra szert tegyek. — Dolgozni tetszik? Persze. Én is sokat dolgozom. — Akar teát? — Kérem szépen. A tanár izgett-mozgott a széken. —: Méltóságos asszonyom, igazán lekötelező. — Szóval akar? — Kérem szépen. Teázás közben megindult a vallomás. A nő örült, hogy süteményt is talált a házban. A tanár két csészét is megivott, s amikor a nő kinézett az ablakon, a sütemény - morzsákat is felcsípte ujjaival. — Vallomást teszek magának, kedves tanár
