Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1959

1959. február 2.

5 kutassunk, keressünk egy megfelelő kollégiumi igazgatót. Boldog volna, ha azt mondhatna, hogy mi előtt kiadják a megbízást már találtuk is egy kitnü qualitasu igazgatót. Bálint: Javasolja, lenne -ongel elv társ nevelő tanári állasba és Jutalmaznánk is. a másik kettő személyét illetően egyik menjen Besnycre, a másik Budapestre. Budapest tavolaob, a tanárok la­kása messze esik a diákotthonoktól, igy ide azért volna indokolt rftv.el'ot a nar. a centieket /az Egyetemen belül/ Jobban rabi zhat juk -í 1feki~ntetteX-a> f-eisobb évesekre - jobban rá lehet bízni az itteni tanárokra. Kolbai: " lányoknál, ha máskép nem megy, sorozatos fegyelmivel fékezni okét. Bálirxt: Engelnek gazdasági segítséget kell adni. Gárdos: Azzal értene egyet, hogy a lanykollégiumoa nevelőtanárt Zs Budapest ne kapjon. Budai elvtars férfi lévén, nem tud a lanyck kai úgy foglalkozni, a megfelelő időben nem mehet be. Budapesten remélhető mindössze 5 hónapig lesznek bent még a hallgatók, most már.ott nevelőtanárra nincs szükség. Kevesebb hibát követünk el akkor, ha nem adunk Pestre, ugyanakkor itt egy kényes kérdést oldunk aeg. A Tessedik kollégium problémája után a lanykollégi um problémáját kell megoldani. Benedek: Ott valóban az a helyzet, hogy este 9 óra után nem taná­csos a folyosókon menni, az ott látottak megbontrakoztatnak. Krrd az itt elhelyezkedett Á • G. Igazgatói-----tanfolyamának résztvevői i s tuanának mesélni. Véleménye az, hogy igenis, ide nevelőtanár oeallitasa fontos. Társadalmi munkán kívül is kell a nevelőtanár­nak a lanyhallgatokkal foglalkozni. Kolbai: az elmúlt esztenuooen hatarozortan normalizálódtak a vi­szonyok azzal az intézkedéssel, hogy a lányhallgatók 9-ig a tár­salgóban fogadhattak l~.togatot.Itt legfeljebb az történik, .hogy ezeket a rendelkezéseket nem tartják oe és nem volt meg a megfe­lelő ellenőrzés. Nem tudja, hogy még mit tartogatnak a szamara, nyilván nem kellemes dolgokat, Kéri Bagyinka elvtarsat legyen-se­gítségünkre ezen a területen, ugyanakkor ezt kéri hortobágyi és Szekeres elvtársaktól is. G

Next

/
Oldalképek
Tartalom