Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1958
1958. december 22.
januári időszakban vehessék ki szabadságukat, mert a január az egyetemi munka szempontjából igen jól illeszkedik a munka megzavarása nélkül is lehetséges lenne az oktatók szabadságolása. Elvileg is jó lenne hat irozatot nyerni arra nézve, hogy januárban a szabadságok még legálison, külön engedély nélkül kivehetők legyenek. Rektor elvtárs: Elmondja, hogy részletes kimutatást készíttetett, amelyből kitűnik, hogy az oktatóknak december közepe táján aránylag kévé hasz- • nosithatatlan szabadsága volt, ami az év végéig könnyen kivehető lenne. Elmondja továbbá, hogy Főhatéságunktól év elején határozott hangú rendelkezés jött, melyszerint szabadságokat a következő esztendőre átvinni ■nem lehet. Ennek ellnére az adminisztrációs vonalon nagyon igénybe vett elvtársak számára, akik a rendkívüli feladatok miatt nem mehettek szabadságra kérte rektor elvtárs a szabadság átvitelének engedélyezését. Minden esetre ez a javaslat nagyon megszívlelendő, végeredményben konguál azzal, hogy a mezőgazdasági felsőoktatás vonalán szabadság nagyrészt csak télen lenne engedélyezhető, legfontosabb kötelesség- teljesítés sérelme nélkül. Ami pedig a munkavédelemmel összefüggő témát illeti, ezzel kapcsolatban kéri Dobos elvtársat, hogy halasztódjék a-jövő hónapnak kb. a közepe tájára, időt engedve Gárdos elvtársnak.és munkatársainak hogy egészséges megoldásra készíthessenek tervet. Azt már előre megmondja, hogy valamennyi dolgozót egy helyer? öltöztetni mosdási lehetőséget adni, rengeteg nehézségbe ütközik. Egy bizonyos kulturszintig el kell jutni ahhoz, hogy a központosítást meg lehessen csinálni. Gárdos elvtárs: engedélyt kér egy-két fontos bejelentés megtételére: A fizikai dolgozók öltözőjének tervei nagyrészt készen vannak. Még vannak helyiségkérdések, ahol jelenleg raktárak vannak, de ezeknek áttelepítése is sikerülni fog. A portás problémához annyit jegyez meg, hogy sajnos a portások kiöregedtek, viszont nyugdíjjogosultsághoz elég idejük nincs, lecserélésük megélhetésük veszélyeztetése nélkül nem megy. A szabadságok átvitelét nem javasolja, ha mindig átteszik a következő évre soha nem lesz rend. Horváth János: a szabadságolási kérdéshez, kapcsolódva megjegyzi, hogy van egy szigorú rendelkezés, ahhoz kellene tartani magunkat. Heckenast József: Horváth elvtárs véleményét osztja, amikor a saját vélemé- ; nyét elmondja, mely szerint a szabadságok átvitelét szintén nem javasol •ja. Dobos Kéroly: teljesen egyetért rektor elvtárssal, annyit jegyez meg, miután minden helyiséget végigjárt, azután az a véleménye, hogy a dolgozók igényét nem tartja túlzottnak, csodálkozik, hogy a dolgozók eddig ezzel is beérték. Szerinte a dpígozók minimális igénye sincs a jelenlegi formával kielégítve. Gárdos elvtürs : továbbfolytatva bejelenti, hogy az arab hallgatók a mai nap estéjére itt lesznek és vasárnapig itt is maradnak. Élelmezésük és szál lásuk rendben van. Kéri Heckenast elvtársat, hogy az egész arab pénzügyi helyzet tisztázatlan lévén, ezet valamiképpen meg kellene oldani, mán még mielőtt pénzügyileg hiba történne. Heckenast elvtárs erre megjegyzi, hogy az arabok étkezéseit 12 Ft-ból kellett volna kihozni, de hogy lehet 800 Ft-ból kizoni a 4oo fotint zsebpénzt, ha a koszt egyedül 5oo ft-ba kerül. Gárdos elvtírs: Bejelenti, hogy a tanszékek elhelyezése folyik, sajnos Török professzorral - korábbi szóbeli megegyezés ellenére - nem sikerül zöldágra vergődni. Másik probléma a npvénytan-ncvényélettani tanszék.