Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1958

1958. december 8.

3 Dobos Károly: Kötött munkaidőben dolgozóinkkal meg kell értetnünk, hogy kötött munkaidőben dolgozni kényelmesebb és kevesebb elfoglaltságot jelent, mert oktatóink nagy része a 8 órás munkaidőn túl is le van terhelve. Ezt adminisztratív dolgozóihk sokszor nem akarják észre­venni . A létszám csökkentés során nemcsak az oktatók összetétele lett jobb, de nőtt a megterhelésük is, másrészt számolnunk kell azzal, hogy ok­tatóink akkor is munkát végeznek, amikor könyvtárban, tudományos ku­tatóban, vagy értekezleten, stb. vannak. Egyetért azzal, hogy ezeket az elfoglaltságokat csak a tanszékvezető tudja megítélni, hogy szük­ségesek-e, az illető oktató munkával tölti-e idejét, vagy a tanszék­től való távolléte idejét, vagy sem. A munkafegyelmet csak a tanszék- vezetőkön keresztül tudjuk megszilárdítani, ha növeljük felelősségüket fz ellenőrzésben. Ugyanez áll az adminisztratív dolgozók viszonylatában az osztály, és csoportvezetőkre. Rektor: Egyetért azzal, hogy elsősorban a kötött munkaidőben dolgozóknál kell erősíteni a helyzetet, - ezt igy is vetette fel mindjárt az ele­jén - de az oktatóknál sem árt felhívni a figyelmet erre, ni. a minősítések megbeszélésénél. Kéri az elvtársak segítségét, hogy az itt megbeszéltek a vezető elvtársakom keresztül az egész vonalon érvényesüljenek a munkafegyelem tekintetében. Az adminisztratív dolgozók tájékoztatása az itt hozott határozatokról Gárdos elvtárson, az oktatók tájékoztatása a dékán elv­társakon keresztül történjék. Ha ez nem hozna kellő eredményt, akkor a dolgot nehezen megérteni akarók felé határozottabban leszünk kény­telenek fellépni. Akinek kötött a munkaideje, azt b&ározottan szorít­suk erre rá, akinek kötetlen, azt gyengédebben kell erre figyelmez­tetni. Sokszor megtörténik, hogy 8 óra 5 orckor egy-egy részlegen senki sem vesfei fel a telefont, és gyakran igen fontos dolgok elin­tézése múlik azon, hogy valóságos hajszát kell indítani azért, hogy egyesekkel délig érintkezésbe tudjunk lépni. Benedek János; A beszélgetés során kialakult, hogy kiken múlik a munkaidő illetve munkafegyelem betartása, de az elmondottakon túl - főleg a kötött munkaidőben dolgozóknál le-szögezhetjük, hogy vannak hibák. Vannak problémák a munkaidő alatti ki-bejárás körül is, pl. vásárlás cimén, stb. Ezen túlmenően azonban ő a munkafegyelemnek egy másik őidaslával kí­ván foglalkozni. Vannak dolgozóink, akik pontosan bejönnek - de 3-4 órával később mennek haza, mint a munkaidő befejezése, 3Őt még a vasárnapjukat is rááldozzák, hogy a munkát időben és pontosan vé­gezhessék el. Ezen a téren valamit feltétlenül tenni kell, mert nem kívánhatjuk dolgozóinktól, hogy rendszeresen túlmunkát v gezzenek. A hallgatóknál valósa» örvendetes a pontosság tekintetében történt fejlődés, valóban inkább az órák pontos kezdésére kell a dékán elv- éársaknak az oktatók figyelmét felhívni. Azt hiszi a javulás a rektori tanács felhívása és figyelmeztetése után be fog következni, szigorúbb rendszabályokra nem lesz szükség. Bagyinka György: A munkafegyelem kérdése egész komplexum: nem szakítható el a szakmai szeretettől, a rátermettségtől, hivatásérzettől, munka- körülményektől, stb. Emellett periodikus folyamat is, hiszen pl. nyáron vetődik fel leginkább, hogy '’ilyenkor az Egyetemen igazán nincs mit dolgozni.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom