Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958
1957. november 8.
Rektor: Egyetért. I Kérdés, hogy az állattant, anatómiát, állatélettant vonjuk-e ősszel Heckaiast József: Azt javasolja, hogy a növénykórtan álljon meg külön él a növények állati kártevői kapcsolódjanak az állattanhoz. így a dil tácló megírása Is magasabb követelményeket állít az illető elé, mel növénykórtannal is meg kell ismerkednie kötelezően. 1 Rektor: Egy több évtizedes képtelen vita számolódna fel ezzel. Amikor aj állattenyésztő előad, vagy könyvet ir, feltételezi, hogy az állatrí szertant, stb-t már az állattanból ismerik, viszont a két szék közőt eddig gyakran elsikkadt a lényeg. Oktatási szervezetünkben már érvé nyesült az állattan és az állati kártevők szervezeti összekaocsolás valósítsuk tehát itt is meg. Tehát az állattan atf növények állati kártevőivel, az anatómia pedig az állatélettannal alkosson egy főtá Az általános és részletes állattenyésztés, a takarmányozástan, kisá tenyésztés szintén egy főtárgy legyen. Ezen belül természetesen leb egészen nyugodtan bármelyik ágából disszertációt Írni, ami akkor lei értékes, ha az általános, részletes állattenyésztés, takarmányozást! stb, is szélesebb elsajátításra kerül. A tejgazdaságtan maradhat kül tárgy, mivel ennek a gyakorlati művelése már annyira fejlődött, hog; lényegében ipar. Nagyon kedvezőnek látszana)^ a mezőgazdasági iparok hoz kapcsolni, de az már olyan széles területet ölel fel önmagában is, hogy nem lenne helyes. Az állategészségtan természetesen csak melléktárgy ±**i lehet. Az agfcárgazdaságtan természetesen marad, üzemtan szintén, A számvitel elképhelhető az üzemtannal összekapcsolva, de lehet a statisztikához is csatolni. Nem képzelhető el jó üzemszervező számv; teli ismeretek nélkül, viszont a statisztikai adatok értékelése nag; ban elősegiti, hogy az amúgy élettelennek látszó számviteli műveleti egyszerre megelevenedjenek. A maga részéről a statisztikához javaso. kapcsolni. A jog nem okoz gondot, nem főtárgy, (a politikai- gazdaságtan-termést freoon igon^