Agrártudományi Egyetem dékáni értekezlet jegyzőkönyvei, 1954-1955

1955. március 3.

vényein, annál kevesebb a kilengés, minél több tanár elv- társ vesz részt azon. helyes tehat, professzorok oktatók részt vesznek az ifjuaá rendezvényein, . Az államvizsga időszak alatt a,dékáni hivatalok dolgozói : jé munkát végeztek, ? ( ? ■» Birá Ferenc: Az ifjúság búcsú táncmulatságs jél sikerült, ás valóban jé 'hatása volt. hogy azon az oktatók nagy számban részt t * vettek, «. 4 < t t Beckenast József: Az épületben a 'diákotthoni és tanügyi rész elkülönítése igen fontos. Adminisztratív intézkdaósnek látszik, de mégis fontos, üsté az épületben egy meghatározott útvonalon le­hessen eljutni a tanuló helyekre ill. lakószóbakba, * Páter Károly: Arendezvényeken e főleg a tanácsmulatságon az ifjúság magatartása igen fontos, kérdés és ezen is lemérthetŐ a nevelő munka. Az egyetemi ifjúságnak úgymond két arca van. Egyik a tanulás és munka közben, a másik, amikor éli a privát életét. Az ifjúság egyes részeinél rendezendő a szeszhez való vizsony is. Kern jó, ha az ifjúságot magára hagyjuk. Az oktatókat, abbeli kapcsolatok kell, hogy hozzá­fűzzek az ifjúsághoz. Keresnik kell az alkalmat, hogy ez a kapcsolat javuljon. Az «ufe ubóbbi időben ezen a térén van előre haladás. A mulatságokat úgy rendezzük, hogy az ok­tatók vállalják a f lelossé-et Is működjenek közre. Az utóbbi időben a rendezvények hangja és színvonala kulturál­tabb és magasabb volt. A férfi és a nő vizsonyánál is minden' él kell követni, hogy az ifjúságunk helyes hagy tart ást tanú * sitson. Ebben a professzor elvtarsak személyes példájukkal is sokat tudnak segiteni. Véleménye szerint nem minden mu­latságnak kell reg élig tartani. Ami az épületben való közlekedést illeti, még jellemző a mozaik-szerűség. A feladat az, hogy felszámoljuk ezt. Ter- • t mészetéaen a .tűzvédelmi.szempontokat figyelembe kell venni. II. «* „ ^ Páter Károly: A márc. 15.-i ünnepség előkészítésével kapcsolatban szeret­né kihangsúlyozni, hogy ez évben’sokkál nagyobb szabásúnak kell lenni az ünnepségnek, mint eddig volt. Az elmúlt év hibáiból leg kell vonni a tapasztalatokat. Kérdés, hogy ki mondja az ünnepi beszédet. Berend dékán elvtársEs történt javaslat. Sipos Gábor: A prgorammból véleménye szerint a táncszám elmaradhat.- t ‘ Páter Károly: A táncszám kimarad. A kórus hétfőn mutassa be Páter és Biró elvtársaknak, hogy mit tud. Frideczki elvtárs szervez­ze meg e próbát. Vélemény© szerint helyes volna, ha egy fiatal oktató tarta­ná az ünnepi beszédet. Az a javaslata, hogy .László Domokos tanársegéd tartsa. A beszéd elkészítéséhez. Páter, Kosári, Csizmadia Ernő elvtársak, adjanak segítséget, Rendezők minden kar részéről 2 fő, a DISZ részéről lo fő. A név­sort 4.-ig az oktatási osztállyal közölni kell. Az Agro­nómiái Kar részéről Hargittai és Gering tanársegédek, ez 4 Agráritözgfazdasági Kar részéről Bukta Benjámin és Holdes I., az állattenyésztési Karról Vitai István es Rádi Gedeon lesz­nek a rendezők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom