Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1980

1980. március 5.

- 2 -Egy Ilyen egységes kari szervezetben jobban lehetne tartani az országos szervezetekkel, Vezetőképző intézettel, Közgazda­ságtudományi Egyetemmel, a kar, egységesen léphetne fel. Emellett egyéb szempontok is felmerültek, többek között olyan is, hogy az egész oktatás irányítása az Egyetemen belül ezzel kedvezőbbé válna. Mindezeket a témákat végigtárgyalta már az 1973-as Egyetemi Tanács is, azőta is többször tárgyaltunk rőla, s most jutottunk el oda, hogy ez az egyész anyag az Országos Oktatási Tanács elé kerülhet. ' Amennyiben az Oktatási Tanács ezt jóváhagyja, úgy a javaslat a Tudománypolitikai Bizottság elé, majd később a Minisztertanács elé kerülne. Ennek jóváhagyó döntése után kerülhet sor arra, hogy a részle lécről tárgyaljunk. Szeretné előrebocsátani, hogy ezzex párhuzamosan, nemcsak a mi Egyetemünkön, hanem az egész felsőoktatás területén megy a szervezeti korszerűéités. Teljesen független a szervezeti kor­szerűsítés ettől a kartól. Úgyhogy amikor az a következő hónapok­ban egyetemünkön is felvetődik, azzal külön kell foglalkozni. Hozzáteszi, hogy éppen ezekben a napokban lendül tovább az egész kutatás, a kutatóintézetek tevékenységének felülvizsgálata. Felülvizsgálják a kutatás, a kutatóintézetek jelenlegi munkáját és döntenek arról, hogy a további tevékenység ebben a formában a jelenlegi keretek lüaött folyik-e tovább, vagy más módon. Ez is érintheti Egyetemünket, s a döntés után erről is tárgyalnunk kell, sőt igyekeznünk kell a döntést befolyásolni. Mindezt azért mondta el, hogy most erről a karról , az előttünk lévő javaslat­ról tárgyaljunk, s ne menjünk bele a szervezeti integrációs kérdésekbe. Meg-lesz az ideje, amikor az sorrakerül, akkor azzal kell foglalkoznunk. Bejelenti, hogy bevezetőben ennyit kivánt mondani, javasolja, hogy a szokásoknak megfelelően kezdje az Egyetemi Tanács a tár­gyalást a kérdésekkel, a kérdésekre majd igyekeznek lehetőség szerint válaszolni, örül neki, hogy Pál elvtárs is itt van, s azok az elvtársak is, akik a korábbiakban nagy erőfeszítéssel igyekeztek ezt az ügyet előbbre vinni. Tulajdonképpen az ŐTnunké­­jukat fejezzük be most, ha ez az előterjesztés sikeres lesz. Kéri a Tanács tagjainak kérdéseit. Mezei Tibori A 4. oldal 3. bekezdéséhez inkább pontositásként veti fel, hogy itt az ifjúsági képzés alatt nyilván nappali képzést értenek? Kéri, hogy amennyiben ez gondot nem okoz, ennek megfelelően kerüljön átfogalmazásra. Azt veti fel, vajon nem gondolkodtak-e az illetékesek azon, hogy az üzeraszervező agrármérnöki cimet megváltoztassák. Ez a cim véleménye szerint már jó pár éve nem azt fedi, amit korábban. Szerinte a diploma mögött már régen nem üzemszervező agrármér­nök van,hanem inkább agrár-közgazdász, vagy ahogy az anyagban is gzerepel, inkább szervezéstudományi szakemberről van szó már. Éppen a pályázatoknál vetődik f^l sok probléma az üzemszervező címmel, mível úgy érzi, hogy a MÉM illetve az Egyetem’.sem végez elég jó propaganda-munkát annak érdekében, ho^y az üzeraszervezők­­nek, üzemgazdászéinak megfelelő álláshely-kínálatuk legyen. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom