Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1980

1980. január 28.

• hogy a fejlesztésként biztosított előirányzatok valószínű­leg nem fedezik a növekvő igényeket. Továbbra is feszit, hogy az 1979-ben zárolt 4,9 millió Ft továbbra is zárol­va maradt. Továbbra is feszit az is, hogy a beszerzési keret 50 %-kal kevesebb, mint az elmúlt évben volt. Újabb korlátozás, hogy a devizakeretből teljesülő műszer­beszerzések csak akkor realizálhatók, ha annak Ft fedeze­tét az intézmény biztosítani tudja. További nehézség,hogy a kiküldetési költségek közül a devizamentes eserék költ­ségfedezetét is az intézményi kiküldetési keretből kell biztosítani, s ez maximált tétel. A kiadások korlátozása mellett számottevő a bevételek növelése is. Külön kell az állóeszköz beszerzési kerettel foglalkozni. Csak az egye­temet érintve, durván 2,8-3 millió Ft áll rendelkezésre. Ebből az előző évben megrendelt és az idén realizálódó be­szerzések durván 2 millió 800 ezer Ft-ot tesznek ki. így gyakorlatilag már tavaly kimerítettük az idei lehetősége­ket. Folyamatban van mintegy 150 ezer Ft-os devizás mű­szer-beszerzés, ezen kívül állóeszköz-gazdálkodási ala­punk terhére újabb 300 ezer Ft, KK fejlesztési alap ter­hére 1.200.000.- Ft-os beszerzési keret áll rendelkezésre. Összességében várható tehát 1980-ban mintegy 4.805.000 Ft­­os műszerbeszerzés. Meg kell jegyezni, hogy emellett a le­hetőség mellett további 6 millió Ft-os igény jelentkezik az egyetemen. Ennek kielégítésére nagyon valószinütlenül és nagyon korlátozott mértékben kerülhet sor. Kedvező ugyanakkor, hogy a feladatnövekedésként jelentkező szá­mítóközpont létszámnövelési igényét az 1980-as évre sike­rült megoldanunk. Összességében a költségvetés a tavalyi évi szintet 14- millió Ft-tal haladhatja meg, igy 259 millió Ft áll rendelkezésünkre. A költségvetés takarékos gazdálkodás mellett biztosítja az alapvető feladatok meg­oldását. Kéri az Egyetemi Tanácstól az előterjesztés el­fogadását.- 2 -4$)

Next

/
Oldalképek
Tartalom