Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1979

1979. június 29.

- 56 -vetési Főosztály vezetője 83o.ooo Ft-ot zárolt. A miniszteri értekezlet elé terjesztett jelentés nyomán intézkedést tettünk a szerződéses munkák határidőre tör­ténő teljesitésének megszigorítására, a müszerkihasználás fokozására, illetve a leltározás folyamatosságának javí­tására, A felesleges eszközállomány csökkentésére már ko­rábban /még a miniszteri határozat előtt/ gép- és műszer­­börzét szerveztünk, ennek keretében csaknem 1 millió Ft, értékű műszert és gépet sikerült értékesíteni. Ezeket a börzéket a jövőben évente megrendezzük, A leltározás folyamatosságának megvalósítása mellett intéz­kedtünk a társadalmi tulajdon védelmének megszigorításá­ra, a rendészeti és portaszolgálat megerősítésére. Erre vonatkozóan a Gazdasági Eőigazgatóság, a Rendészeti Cso­port bevonásával, intézkedési tervet készített, melyet a karok vezetésével jelenleg véleményeztetünk. Célunk, hogy az észrevételeket figyelembevéve olyan intézkedést adjunk ki, mely lehetővé teszi, hogy az eddiginél hatékonyabban oldjuk meg aa egyetem munkaidő utáni őrzését, a társadalmi tulajdon védelmének és az épületek belső rendjének bizto­sítását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom