Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1976
1976. június 25.
- 4 -részt” a rendelkezések szerint a fellebbezősi keretbe került ESZET hallgatókat a kitüntetettek gyermekei után kell felvenni. A felvételik után a vállalatokat értesíteni kell a hallgatók eredményeiről és gondoskodni kell arról, hogy megkössék az előirt szerződést a felsőoktatási tanulmányok folytatására. föladatunk lesz az egyetemre-főiskolára kerülő hallgatók figyelemmel kisérése és segitése is, ezt nyilvántartásunkban is követnünk kell. Az. 1976/77-es év előkészítése Az előző év tapasztalatain okulva az idén már a téli hónapokban előkészitettük a beiskolázást. A minisztériumok és a szakszervezetek segitségével a vállalatok számára három csoportban /MEDOSZ, ÉDOSZ, TOT/ tájékoztató értekezletet szerveztünk, amelyen a már előkészített Írásbeli tájékoztatót is kézbeadtuk. A jelentkezéseknél - az előző évitől eltérően - nem kellett előre kijelölni vállalatokat, az előkészítő munkát a középszervek /trösztök, igazgatóságok, megyei tanácsok/ szervezték. Ennek alapján a jelentkezések lezárásáig 136 -szakmunkás pályázott hozzánk felvételre /SZÉT: 62 műszaki, 33 technológiai/, ezenkívül 65 jelentkezőt - kérelmüknek megfelelően - egyéb előkészítő tanfolyamokra irányítottunk /BME 31, Jog 4, Közgazdasági 3/-A SZÉT hallgatók Írásbeli és szóbeli képességvizsgálatát Gödöllőn az OPTI P»aicho3É}srusok se> gitségével május.hónapban lefolytattuk, az eredményeket az OPTI már közölte,ennek alapján a MÉM által összehívandó felvételi bizottság junius végéig dönt a beiskolázásról; ennek létszáma várhatóan a tavalyinál alacsonyabb lesz. A felsőbb szervek döntése szerint jövő tanévben területünkön ÉSZET tanfolyam nem indul, A jelentkezőket műszaki szak