Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1974

1974. június 21.

2 1,6,.Követelmény renszer a tangazdssági gyakorlatokon. 1.61. Gyakorlat látogatása: a hallgató igazoltan egy alkalommal hiányozhat félévenként. Kétszeri hiányzás esetén akár igazolt, akár nem a gyakorlat nem fogadható el és az index aláírását meg kell tagadni. Indoklás.: kétszeri hiány­zás azt jelenti, hogy az összes gyakorlat 33*4 %-án a hallgató nem vett részt. 1.62. Naplóvezetés: a hallgató kötelessége a gyakorlatok alatt a jegyzetelés, az osztály által előirt füzet''«j « Index aláirása előtt a gyakorlatvezető tanár köteles a hall­gató által vezetett füzetet átnézni. A napló hiánya, elégte­len, illetve hiányos vezetése az index aláirás megtagadását eredményezi. Indoklás: sem jegyzet, sem tankönyv nem áll a hallgató rendelkezésére, igy a hallgató csak a saját maga ál­tal vezetett jegyzetből készülhet fel a beszámolóra, lnnék. hiányában megfelelő felkészülés lehetősége nem biztosított. * 1.63. Számonkérés: a tangazdasá i gyakorlatok anyagának számonkérése a II. évf. első félévének végén Írásbeli beszá­moló formájában történik. A hallgatók 2o vizsgakérdést kapnak, a kérdésekért maxi­málisan 3 pont érhető el, tehát összesen 6o pont. megfelelt eredményért minimum 4o pontot kell elérni. .Aki az Írásbeli beszámolón nem felel meg szóban javíthat egy alkalommal utó­vizsga jegy nélkül. 1.7« A gyakorlatok látogatottsága jónak mondható, egy-egy gyakorlatról a távolmaradás 5-lo %-os, ami tanuló csoportön­ként egy két hallgatót jelent. Ez bizonyltja az a tény is, hony hiányzás miatt index aláirást nem kellett megtagadni. A gyakorlaton a hallgatók szakmai érdeklődése, magatartása megfelelő. Természetesen ezt nagy mértékben befolyásolja a SS

Next

/
Oldalképek
Tartalom