Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1973

1973. december 20.

- 9 -Egy észrevétele van: kötelező gyakorlat! Meg kellene nézni a jelentkezések összetételének struktúráját. Szemes Lajos Nekünk könnyebb lenne a helyzetünk e nélkül, azonban mégis vál­lalnánk, - kis feltételek biztosítása esetén. Ezt azért tesszük, mert megértjük a gyakorlati életnek azt a követelményét, hogy vannak olyan szakemberek, akik igen jól megállják ahelyüket, s a most kikerülő fiatalok nem válthatják fel. Továbbá vállalja ezzel azt, hogy legalább 5 évig heavesoé^én°f^­­lentősen az oktatószemélyzet terhelése. Nem saját véleménye, ha­nem ez az oktató testület kollektiv véleménye. Dr.Pethő György Megítélése szerint a két állandó fő létszám nem sok. A Kar vezetése abból indul ki, hogy jelentős külső meghívott előadókat is foglal­koztatnának. így a személyi és anyagi fejlesztéshez szükséges hozzávetőleges összeg elég lenne. Javasolja tegyünk felterjesztést a minisztériumba, kérjük, hogy vizsgálják meg Zsámbékon a levelező oktatás fejlesztésével kap­csolatos ügyet. Dr.Mikecz István ség Anyagi-, költ- és személyi vonatkozások nagyon alapos kimunkálása után terjesszük az anyagot fel a MÉM-be. Dr.Mikecz István

Next

/
Oldalképek
Tartalom