Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1973

1973. január 5.

Az Egyetemi Tanács 1973. január 5.-i rendkívüli ülésének határozatai l 1.1 Az Egyetemi Tanács a Mezőgazdasági Szervezéstudományi Kar kialakítására előterjesztett javaslatot a következőkkel fogadta el: a./ Az előterjesztést az Egyetemi Tanács vitájában elhang­zottak alapján ki kell egészíteni. A kiegészítés első­sorban a következőkre terjedjen ki:- hangsúlyozni kell az üzemszervező agrármérnökképzés eddigi kedvező tapasztalatait, ennek a képzési for­mának a továbbfejlesztése is indokolja az uj kar ki­alakítását;- részletesebben ki kell dolgozni a létrehozandó kar képzési célját és követelményeit, megfogalmazva azt is, hogy a karon képzett szakemberek milyen munka­körök betöltésére nyernek képesítést;- fel kell mérni az ilyen képesítésű szakemberek eddi­gi elhelyezkedésének tapasztalatait;- a kar felállításával az Egyetem célja, megfelelő ta­pasztalatszerzés és előkészítés után, a háromlépcsős oktatás bevezetése;- a harmadik kar kialakításával, a MSZMP KB határoza­tának szellemében, az oktatási szervezeti egységek integrálódási folyamatának megvalósitását kivánjuk elősegíteni. b./ A javaslatot felterjesztés előtt egyeztetni kell a Közgazdaságtudományi Egyetem illetékeseivel. Ki kell kérni a MTA illetékes szakbizottságának véleményét is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom