Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1973
1973. február 2.
kólák és más /tudondnye^ eterai, közgazdasági egyetemi/ gyakorló iskolák helyzete között. /Azoknál az egyetemre utalás egyben a szakot is meghatározza./ 6. Ö. /I/ A tanszék élén tanszékvezető, az osztály élén osztályvezető áll. Vezetői tevékenységüket az Egyotera Szervezeti Szabályzata és e Szabályzat rendelkezései szerint végzik. /2/ A tanszékeken és osztályokon egyetórai oktatók és tudományos kutatók dolgoznak, attól függően, hog; tevékenységüket döntő részben az oktatás, vagy pedig a tudományos kutatómunka teszi ki. iOj,;ic.gyzés: Az önálló csoport kiemelése itt - tekintettel a 4. j. /2/ bekezdés rendelkezéseire - szükségtelen. A lényeges - tipus-szerinti - szervezeti egység: a tanszék és az osztály. /3/ A gyakorló iskola élén igazgató áll, aki vezetői tevékenységét a középiskolákra, illetőleg a szakmunkásképző intézetekre vonatkozó hatályos jogszabályok és - azok kereteiben - e Szabályzat rendelkezései szerint végzi. /4/ A gyakorló iskolában mérnöktanárok, műszaki tanárok, műszaki oktatók és közismereti altban: tanárok/ működnek, alkalmazása szempontjából tárgyakat oktató tanárok /a továbbiakik e Szabályzat rendelkezéseinek vezető tanárnak, szaktanárnak és más tárgyakat oktató tanárnak minősülnek. megjegyzés: a gyakorló iskolai tanárok "kategóriáinak" meghatározása a hatályos rendelkezéseken alapul. Gyakorlatilag is szükséges, mert jogi helyzetük c kategóriák szerint alakul.