Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1968-1969
1968. december 20.
17 és adjanak segítséget ahhoz, hogy ez az anyag megfelelő átdolgozással felterjesztésre elkészüljön* Dr*Pethö Györgyi Felveti, hogy a Gépészmérnöki Karnak már van kollégiuma. Ennek megszüntetését kérni kell, vagy a kiköltözéssel automatikusan megszűnik, illetve esetleg áthelyeződik. Dr.Iíaátz Eleméri Cim áthelyezésére nincs mód, ezt a KISZ KB. nem engedélyezi. Dr. Lehoczky Lászlói Bejelenti, hogy a Kar ifjúsága nevében is tiltakoznia kell. Két generáció nőtt már fel Budapesten a Gm.Kari Kollégiumban, a Jelenlegi évfolyamok a harmadik generáció. A budapesti kollégiumoknak komoly mozgalmi múltjuk van. Javasolja, hogy a négy gödöllői kollégiumot külön-külön nevezzék el és igy át lehet menteni a budapesti kollégiumot, melynek hagyományai vannak* nrTPqcznik János: Lehoczky elvtárs Javaslatával nem ért egyet, mert ez az egységesítésre'való törekvést keresztemé* Felveti, hogy a kollégiummá válás vájjon a néven múlik? A két szempontot egységesíteni lehet egyrészt a hagyományok tiszteletben tartásával, másrészt a budapesti kollégiumok dokumentációinak megőrzésével. Kéri Lehoczky elvtársat, tekintsen el az előbb elhangzott Javaslatától* Dr.Porúesás Györgyt 20 évvel ezelőtt népi kollégium igazgatója volt. A kollégiumi ifjúság önkormányzatot alakított, ami a Jelenlegi létszám mellett elképzelhetetlen. Nem hiszi, hogy megosztás nélkül tudjon élni ezzel a lehetőséggel a mi ifjúságunk. Kisebb egységekben Jobban tudnak érvényesülni a kollégiumi nevelési elvek. Lehoczky elvtárs Javaslatát ezek az érvek is támogatják. Murvai Lászlót Az előterjesztett anyaggal - annak megtárgyalásakor - a