Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1967-1968
1968. június 21.
- 4 így ebben a naptári évben került sor minden egyes öntevékeny csoport sorozatos szereplésére. Természetesen sok alkalommal volt szüksége járműre a csopciótoknak, A tavasszal indultak be a Ki mit tud vetélkedő helyi, városi, megyei, területi és országos fordulói, hol 3 csoportunk vett részt, valamint az országos fesztivál is ebben a rövid tonninusban zárult le, A népiegyüttes egri fesztiválon való résztvételekor fordult elő, hogy az Egerbe induló együttes részére még az indulási nap délelőttjén sem volt busz, és csak a legfelső vezetőség közbelépésével sikerült elintézni, hogy a busz elvigye együttesünket a szereplésre,* \^Pool-Boatéegyüttesünk TV szereplése alkalmából hét próbán vett részt a TV-bon, miközben már vizsgára készültek a zenekar tagjfai. így azon túl, hogy a hangszerek szállítása gyalogszerrel nem volt lehetséges, indokolt volt az együttest személygépkocsival számtani a próbákra. Minden alkalommal a gépkocsi előteremtése kb, 1 napi utánjárást jelentett és gyakran a városi autótulajdonosok segítségével tudott az együttes a próbán megjelenni. El kell mondani, hogy az utóbbi időben május hónapban a gépkocsiellátás jó volt és problémát nem okozott a szállitási eszlcöz megszerzése. 1,/ Irodalmi alkotókor«, Egyetemünk KISZ Bizottsága felmérve a lehetőségeket, melyeket, az alkotókor munkája a közvélemény befolyásolásában tartalmaz, 1967-ben életrehivta az irodalmi alkotókört. Itt tömörülnek az egyetem azon hallgatói, akik a költsézot, próza a dráma a műfordítás, vagy kiritika műfaját kedvelik s önálló alkotások szerzői, összejöveteleik.célja a tagok művészi hajlamainak fejlesztése, ellenőriztetése, politikai és művészótelméleti továbbképzése, az elkészült müvek megvitatása. Az alkotókor éves munkatorvet dolgoz ki, a program középpontjában a szakmai, irodalomelméleti kérdések mellett világnézeti problémák kerültek. Az alkotókor cgy-egy ismertebb Íróval való személyes ismeretség kialakítására törekszik. Ennek érdekében az 1967/68-as tanévben