Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1966-1967
1967. április 7.
~ 5 nyozására. A tudomány'os munka fejlődésével kapcsolatban perspektívát tekintve területi elhelyezkedési nehézségek előreláthatólag még fognak fellépni és ezek eloszlatására vagy enyhítésére mór most meg kell tennünk az előkészületeket. * p. ;> Kutató munkánk elé tanszéki költözések, folyó épitkezések, különösen a kísérleti téren folyó épitkezések is állítottak nehézségeket, melyeket az évi éiiékelésnél szintén figyelembe kell venni. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kutatói munka termelékenységére és az eredményekkel szorosan összefüggő gazdaságos- sági számításokra is. Az alapkutatásokat, melyek az Egyetem keretében különös lehetőségre találnak, a termelésiéjlesztést közvetlenül szolgáló alkalmazott kutatások figyelembevételével és érdekében sulyponto- san kell kezelnünk. A kutatási munka fejlődését és zavartalanságát nagyban szolgálta az, hogy Főhatóságunk 1962 óta meghatározta fő feladatainkat és a kutatási, tervezési, jelentési stb, munkát időpontilag is rögzítve, évente visszatérő meghatározott időpontokban jelentkeznek. -• i. "./.■■ óz ?966 évi kutatói mbnka szervezése és tervezése Az egyetemi kutató munka összefogására életre hivott téma- kollektivók, élükön egy-egy vezetővel ezen évben is továbbműködtek és a munka irányításában, ellenőrzésében, az. eredmények megvitatásában továbbra is nagy segítségül szolgáltak. Egyetemünk fő kutatási témái, melyek ezen munkának a döntő részét magukban foglalták az alábbiak: Is, A takarmány-termesztés és gazdálkodás, IIv Az öntözés. III» A szarvasmarha tej- és hushczamának növelése. it