Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1962-1963
1962. december 21.
- 9-~ V. A kádermunkában elért és e jelentésbe foglalt eredmények a következő alapelvek helyes alkalmazásának a következményei: a. / Az adott lehetőségeken belül jó volt a káderkiválasztás. b. / Általánosságban helyesen alkalmaztuk a nevelési elveket. c. / A káderfejlesztési feladatokat viszonylag rendszeresen végrehajtottuk. d. / A lehetőségeken belül anyagi és egyéb feltételeket biztosítottunk fiatal kádereink munkájához, fejlődéséhez. A kádermunkával kapcsolatos elveknek a gyakorlati megvalósítása nem volt és a továbbiakban sem lesz könnyű feladat. Sok helytelen nézetet kellett és ,kell még a jövőben is leküzdeni. TI. Ha az elkövetkezendő évek feladatait nézzük, nem lehetünk elbizakoőottak, mert ahhoz, hogy egyetemünk oktató karát alkalmassá tegyük á kommunista szakemberképzésre, annak csak a feltételei vannak meg. Szakmai és politikai tudását állandóan gyarapító oktatói karunk, amely már eddig is komoly eredményeket ért el az oktató- nevelő- és kutatómunkában modern és elég nagy számú tudományos munkához szükséges műszerekkel, eszközökkel rendelkezik* Államunk - erejét nem kiméivé - e munkához szükséges anyagi és pénzügyi eszközöket biztosit. Mindezek csak a lehetőségeket adják meg a kommunista szakemberképzéshez, de a cél megvalósításához lelkiismeretes, fáradságos, szivet-lelket. igénylő munka kell, melyhez kérjük minden vezető elvtárs, valamennyi párt és társadalmi szervezet segítségét és közreműködését. A munka jobbátétele érdekében az alábbiakat javasoljuk: 1. / Meg kell adni minden segítséget a tanszékvezető elvtársak részére a kádermunka uj feladatainak végzéséhez. 2. / Minden szinten érvényt kell szerezni a kádermunka alapelveinek betartásában és érvényesítésében. 3. / A nyelvtanulás és pedagógiai képzés megoldását javasoljuk rektori tanácsülésen egy napirendi pontként megvitatni. 4 4. / Fel kell hivni a tanszékvezető elvtársak figyelmét a káderfejlesztési tervek ellenőrzése ^orán megállapított hiányosságokra és azok pótlására. G.T.