Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1961-1962

1962. július 6.

Ißts« feööeatafj.;}. muak4»-a -Ő4-S. nap után a />eOpO-í'toií 'V^ltP’t'fcéJi- egymást s igy a munka nem vált- a-^l-nassá, jobban előtérbe ke­rült a tanulás, mint a hosszabb ideig tartó azonos munkában. Általában az a benyomásunk, hogy az Egyetem jelenlegi hallga­tói fegyelmezett, szorgalmas, a mezőgazdasági szakmát szerető ifjúság. A felsorolt oktatási munkák mellett gazdaságunkban történt a hajduszoboszlói Mezőgazdasági Szakiskola tanulóinak gyakorla­ti oktatása, a hajduszoboszlói gimnázium diákjainak politech­nikai oktatása. Több iskola tanárai ás diákjai látogattak el hozzánk, valamint 4000 termelőszövetkezeti tag tanulmányozta gazdaságunkat a különböző szakmai bemutatók alkalmával. Ezért a munkáért a Megyei Pártbizottság ás SZOT.Vándorserle- gát, valamint a Megyei Tanács VB-nek oklevelét és különdiját nyertük el. 3,/ Március 8-tól december 12-ig 30 arab diák volt gazdaságunk­ban gyakorlaton. Szakmai elméleti oktatásban részesültek, magyar nyelvet tanultak és fizikai munkában vettek részt. Az órákat az Egyetem Gyakorlati Tanszékének adjunktusai as \ tanársegédei, valamint a gazdaság vezető szakemberei tartot­ták. A fizikai munkában a növénytermesztés ás állattenyész­tés szakembereinek felügyelete mellett vettek részt. Ezenkí­vül állandó jelleggel Balku Sándor szakmunkás, gazdaságunk párttitkára volt velük a fizikai munka idején. Az arab diákok oktatása eredményes volt. Általában sik-resen levizsgáztak. Gyakorlatuk eredményeit azért is pozitiven érté­keljük, mert felkészültségük gyenge technikumi színvonalonj állt. A gyakorlati idő első felében számos fegyelmezetlenség fordult elő. A hallgatók fizikai munkában nem akartak részt- venni, A fegyelmezetlenségek a sziriai események idején újból megnyilvánultak. Tormásáé ces-en a Gyakorlati Tanszékkel együtt kitartó nevelő munkánkkal mindig sikerült a támadt nehézsé­geket felszámolnunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom