Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1959
1959. július 16.
-6listaképzésünk lesz, arra kell törekedni, hogy az általános képzésből tüntessük el a szakosítást vagy az arra velő törekvést# Ennek a szubjektív feltételei adva lesznek, amikor az egyes tanszékek a specialistaképzés irányitóivá válnak és a lét3zám-gondok megszűnnek# A 4 éves képzés nem rosszé, legfeljebb az apróbb hibák, bajok kiküszöbölésének céljából érdemes lenne azon gondokodni, hegy a meglévő kereten belül mit lehetne racionálisan változtatni# Igazat ad Horváth elvtársnak abban, hogy a vizsgák száma sok, de teljesíthető, ha a hallgatóság munkához való viszonyekedvezően megváltozik, mert azt látnunk kell, hogy a hallgatóság konkrét munkáját semmiféle szervezéssel nem lehet helyettesíteni# Ha az előgyakorlatok általánossá válnak, akkor az alapképzést 4 év alatt meg kell tudni oldalni és arra kell törekedni, hogy a szakosítás minél nagyobo legyen és az akadémiákra kell telepíteni, ahol a szubjektív feltételek megvannak# Kürthy Imre: Elmondja, hogy a felsőoktatási intézményeknél általában igen jó tapasztalatok voltak az előgyakorl; ttal kapcsolatban# Bálint elvtárs felvetette, hogy az előgyakorl. to3ok részére az egyetei utáni gyakornoki idővel kapcsolatban-engedményt lehetne tenni, fáleménye szerint ez nem kívánatos, a két gyakorlat teljesen különbözik egyáástól. A szakosítással kapcsolatban elhangzottakhoz megjegyzi, hogy a gyakorlat általánosan képzett szakembereket kiván, a specializálást az igényeknek megfelelően azért szervezik külön évfolyamon, hogy megfelelő alapképzésre épüljön# A képzési idő emelésével több hozzászólás foglalkozott. Véleménye szerint erre a következő jé pár évben még nem kerülhet sor. Inkább az lnne a helyes, ha a kepzsnek a mai formáját szorosabb kapcsolatba tudnánk hozni az előgyakorlattal# Vágsellvei István: Az el őgy fűkor lat jelenleg anyagi hátrányt és időveszteséget jelent annak a hallgatónak, akit az előgyakorlat végeztével fel sem vesznek. Ebből kifolyólag az elogyokorlat úgy lenne célszerű, ha a hallgató felé legalább annyi garanciát nyújtana, hogyha megfelelően előgyakorlatozott, akkor felvehető# Tóth Antal: Az előgyakorlst a mai formájában legfeljebb 1-2 évig tartható fenn# Szekeres I/ászló: Ha az előgyakorlatot tangazdaságban szervezzük Ó3 az Egyetem irányítja tervszerűen, mindenesetre eredményesebb lesz, mint ma. Ha az ország bevezetés megtörténik, helyesli, de Selhivja a figyelmet annak veszélyére, ha csak nálunk ragaszkodunk hozzá® dr.Klss Albert: Általános megállapítás, hogy az előgyakorlatos hallgatók erősitik az évfolyamot. Ami a dolog prespektiváját illeti au a véleménye neki is, hogy csak ha országosan bevezetődik, akkor kell ragaszkodni hozzá. 3