Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1959

1959. április 16.

~ if ~ 1959. április 16-i Egyetemi Tanácsülés gyors­írói feljegyzése. /Kissné/ Dobos Károly; Az eddigi tapasztalatokra építve elmondja, kétségtelen, hogy a szakköri foglalkozásban mindig többen vesznek részt, mint a di­ákköri munkában, viszont akire a diákköri munkát rá lehet bizni, az előzetesen önképezte magát a szakköri foglalkozáson. A szakköri fogla­kozás jó előgyakorlat a nagyobb szellemi képességet igénylő diákköri foglalkozásra. Nagyon fontosnak tartja a hallgat,' k bevonását a s tanszék munkájába. Minden tanszéknek vannak olyan munkái, amelyeket hallgatókat vonhat­nak be, sőt a 02 rovatról fizetni is lehet munkájukért. Sok jó, neves szakembert tudna felsorolni, akik annakidején Így kezdték tudományos munkájukat. az a tapasztalata, hogy a hallgatók érdeklődnek az időszerű problémák iránt, főként, amelyekről azt hiszik, hogy az Egyetem e1végzése után számukra hasznos. Tanszékükön a szakmai továbbképzést a szakköri munkába, igen jól be tudták kapcsolni. Felkeltették a hallgatók szakma iránti érdeklődését és egészen másként fogtak hozzá egy-egy téma kidolgozásához. Még az esti, szabad óráikat sem sajnálták erre felhasználni, írezték, hogy saját maguk fejlődését szolgálják és később is hasznát veszik. A diákköri konferenciára készített dolgozatokat is átnézte. Közöttük volt sok hasznos, igen szénen kidolgozott munka, voltak gyengébbek ebből viszont azt kell látnunk, hogy még sok segítségre szorulnak. Rendkívül nagy jelentőségűnek tartja ezt a munkát az oktató és diákok továbbképzésében. Haa hallgatók kikerülnek a gyakorlatba lesz tapasz­talatuk ahhoz, hogy ismereteiket közlésre adják. Jelenlegi gyakorlati szakembereinknél ez a legnagyobb hiányosság.­Jó hatású volt a pályadijak kiírása, ezenkívül az erkölcsi megbecsülés is kedvezően érintette a hallgatókat. Az erkölcsi .megbecsüléssel kap­csolatban az a véleménye, hogy a szakkörös haliról ók diákköri tanulmá­nyait az a szakkört vezető tanszék hallgassa meg. Rendkívül megtisz­telő számukra, ha az Egyetem fo&aikozik velük. Számolni kell arra, hogy a diákköri•munka vezetése, irányítása még sok időt vesz igénybe. Tehát feltétlenül gondoskodni kell, hogy a diákköri vezetők a foglalkozásokra előkészüljenek. A foglalkozással eltöltött időt, munkát, akkor is megéri, ha csak a szkköri szintet érik el. Kovács Aladáré) A beszámolókból kiderült, hogy a hallgatók vonzódnak a tanszé­kek felé. Meg van a lehetőség arra, hogy az .érdeklődésüket üBikar&i felkeltsük részben pályadijakkal, részben aá'dolgozatok kivonatos kinyomtatásával, azonban néhány problémát szeretne felvetni. Például felmerült Itt a tanácskozás sorén, hogy szakköri munka, vagy diákköri munka legyen. Véleménye szerint helyes ha szakköri foglalkozás •folyik. A tudományos diákkörnél előfeltétel, hogy a politikailag aktiv személyek kapcsolódjanak bele és elsősorban közülük választódjanaklki a későbbiek során a tudományos területen dolgozó munkatársak. Szó volt arról is, hogy akik a tanszékekhez vonzódnak, azokról kiderült, hogy a politikai munkában háttérbe szorulnak és a tanszék nekik jó búvóhely. A felsőbb évfolyamokon már rájön a hallgató arra, hogy a további sorsa szempontjából nem mindegy, hogy milyen kapcsolatot épit ki a tanszékkel \ H

Next

/
Oldalképek
Tartalom