Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1959-1960
1960. június 9.
_AG2URTU D0M4NYI EGYETEM REKTORI HIVATAL Gödöllő Megrendelőszám; 4059 Iktatószám: R-708/1960/Kíné A Mezőgazdaságtudományi Karon folyó szakosított mérnökképzés helyzete 1»/ Beiskolázás Szakosított évfolyamra a beiskolázás rendkívül körülményesen és nehézkesen folyt, A pályázók kérelmeiket a minisztérium illetékes osztályához nyújtották be. Számos esetben tapasztalható volt, hogy a jó szakkádereket a munkák zavartalant elvégzése érdekében számos üzemből, illetve munkahelyről nem engedték el. Ennek következtében a tervezett hallgatói lct- szjimo.t beiskolázni nen^ rí kerül t. Ehhez hozzájárult még a gyenge beisicölázási propaganda is. A jelentkezők kis száma miatt a felvétel eléggé mechanikus volt. A felvételi bizottságok az adott körülmények között is ügyeltek-arra, hogy a negativ szelekció minél kisebb mértékű legyen. Ennek eredményeképpen sikerült elérni azt, hogy a felvett hallgatók túlnyomó többsége - figyelembe véve az eddigi munkájukat - beváltja a hozzáfüződő reményeket, A felvett hallgatók létszámát és egyéb statisztikai adatait tartalmazó kimutatást a jelentéshez mellékletként csatolom, 2, / Meghívott előadók; A meghívott előadók előadásaikat és gyakorlataikat .jól lá_t- _ták el. Mindegyik előadó nagy hivatásszeretettel és buzga- ~Tommal tartotta előadásait és gyakorlatait. Egyes esetekre meghívott előadók órái nem illeszthetők be, teljes mértékbe az illető tárgy tematikájába, gyakori az átfe dés, annak ellenére, hogy a megadott témakörök eléggé konkrét és körülhatároltak voltak. Minél előbb biztosítani kell, hogy az egyes tárgyakat zömmel az illetékes tanszék QKtaslT?, mhrt a meghívott előadók nem hely ercesitiK: a rendszeres elő- adást, függetlenül attól, hogy egyes részletkérdések megvilágításához jövőben is kívánatos külső szakemberek időről- időre történő meghívása. A fol.yamtx.tos előadások esetén - amikor a tárgy előadásait teljes egészében meghívodt e_lő- adó látta el - a tapasztalatok sokkal kedvezőbbek. Ebben az'ése'tü'éjr^iz“összeárrrTott tematika szerint halld, az oktatás átfedés szinte teljesen megszűnik és az egyes anyagrészeket súlyúknak megfelelően tárgyalja. 3. / Tantervi tapasztalatok Eddigi tapasztalatok -lapján egyrészt a felvett tárgyak te- kíntetében, másrészt heti óraszám vonatkozásában,végül pedig