Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958

1957. december 23.

( /- 3 ­Vágsellyei István-: Az ifjúság kulturális neveléséről sokat beszél a ha­tározat. a hallgatok tekintélyes része bizony keveset foglalkozi kulturális ténykedéssel, vagy ha igen,nem helyesen foglalkozik vele. ' Y AZ ifjúságot ezen a téren a hazafi3ágra, a szocialista életközösség­re és a falusi életre kell felkészíteni, rá kell nevelni arra, hogy a faluban kulturális feladatai is lesznek. Ez fontos különösen nálunk, akik Gödöllőre kiszakadtunk, mert a mi hall­gatóinknak nevesebb lehetősbe van a kulturális életre, mint a pestieknek. Történelmi, földrajzi, néprajzi ismeretterjesztő Ó3 egyben szórakoztató előadásokat rendezzünk, melyek a hallgatók érdeklődését lekötnék. Másrészt mostmár elég sok oktató film ás áll rendelkezésre, ezt is ki kell használni Felveti még, hogy a kirándulásokat valahányszor beillesztjük a költségve­tésbe, mindig- törlik. Erre a délra rendes tanulmányi gyakorlat kidolgozása volna szükséges. Közelebb kell hozni hallgatóinkat a magyar termelési módhoz, az egész falusi élethez és amikor kikerül, már nem ismeretlen helyre fog kerülni. Molnár Sándor: Ennél a iksrdásni kérdésnél a leglényegesebb a kormányha­tározat" végrehajtására adott útmutatás, hogy az adott területeken a lehető­sépek maximális felhasználásával és ne külső és főleg állami segíts ggel tegyünk meg mindent. Sok feladat már azonnal jelentkezik. Hasznos és jó dolog, ha néhány erőforrás rendelkezésre áll, de mégis inkább öntevé­kenyen kell a feladatokat megoldani. Mivel az oktatás-nevelésnél a környezet hatása előtérbe kerül, nem árt dicsérettel említenünk, hogy az Egyetem fontos eredményt ért el a környe­zet rendezése terén. Éppen ezért értünk el eredményt a magatartás terén, mert a környezet hatott az ifjúságra. Beszél ezután a hagyományok hatásáról az ifjúságra. Ebben egységes vé­leményre kell kerülnünk, mert ennek igen nagy skálása van, kezdve a gaz­dász-hagyományok sok negativ vonásától, egészen a legújabb hagyományo­kig. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom