Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958
1958. június 26.
-2 Asztalitenisz. - Több háziversenyt rendeztünk ás a járási versenyeken vettek részt asztaliteniszezőink, ahol sikerrel állták meg helyüket. Atlétika. - Atlétáink a helyi versenyeken kivül a kiirt bajnokságokon, valamint több budapesti versenyen szerepeltek. A megyei bajnokságokon 6 egyéni bajnokságot nyertünk meg két második és 3, harmadik helyet szereztünk. A budapesti versenyeken számos helyezést értek el versenyzőink. A megyei mezei bajnokságot a mi versenyzőnk Malinák Andor nyerte, a csapatversenyben a 2. helyen végeztünk. November 7 tiszteletére rendezett szentendrei váltóversenyben győztes gödöllői járás 10-es csapatában 6 versenyzőnk szerepelt. Versenyzőink közül egy I.osztályú, 3 II.osztályú és 18 III.osztályú minősitéssel rendelkezik. Öt versenyzőnk állandó tagja Pestmegye válogatottjának. A szakosztály edzője: Ötvös Károly. Kosárlabda. - Egy férfi csapatunk az ősz folyamán alakult részben kezdő játékosokból. A budapesti II. osztályú bajnokságban csapatunk az őszi mérkőzéseken nem sok sikerrel szerepelt, de tavasszal már több mérkőzést nyertek még. A csapat most kezd formába lendülni. Ennek oka a szorgalmas munkán kivül az, hogy a csapat tavaszi előkészitését már edző vezette Hegedűs György személyében. Labdarúgás'. - Labdarugó csapatunk elmúlt évi jó szereplése után a budapesti III. osztályból felkerült a II. osztályba és ősszel már a maga.sabb osztályban kezdte meg működését. A bajnoki küzdelmek során több jelentős sikert ért el csapatunk és a 16 induló közül jelenleg a 7. helyen áll. A tavaszi idényben szervezett II. csapatunkat a járási bajnokságban indítottuk amelyik jelenleg az 5. helyen áll. A szakosztály edzője: Benedek Endre. Lovas. - Lovasszakosztályunk versenyzői több versenyen vettek részt és országos viszonylatban is figyelemreméltó eredményeket értek el. Szakosztályunk lovasai több nemzeti ünnepen nagysikerű bemutatókon vettek részt. A szakosztály edzője: Bodó Imre. Háromtusa. -^Sportkörünk legeredményesebb szakosztálya. Ebben a sportágban az országos élvonalba tartozó versenyzőink, minden versenyen komoly sikerrel szerepelnek. Szeptemberben Miskolcon rendezett országos bajnokságon Malinak Andor a 2. ^helyen végzett, a csapatversenyben a 4. helyet szereztük meg. Május havában a székesfehérvári országos versenyen Malinák Andor nyerte az egyéni versenyt csapatunk 2. lett. Május végén rendezett Budapest bajnokságon pedig Malinak az egyéniben csapatunk pedig a csapatversenyben végzett a 2. helyen. Eredményes működésűnkkel értük el, hogy a júniusi országos jellegű versenyt Gödöllőn rendezi a budapesti Alsznvetség. Malinák Andor személyében az ország egyik legkiválóbb I. osztályú versenyzőjével rendelkezünk. A szakosztály edzője: Ötvös Károly. Röplabda. - Egy férfi csapatunk szerepel a budapesti I. osztályú bajnokságban. Csapatunknak csak néhány mérkőzése van hátra» a tavaszi mérkőzéseink 90 %-át megnyertük és előreláthatólag a 3. vagy 4. helyet szerezhetjük meg. A szakosztály edzője: Schiller János. Sakk. - Sakkszakosztályunk több minősitő és háziversenyt rendezett. Tiz tagú férfi csapatunk részt vett a megyei bajnokságban és ott a 2. helyen végzett. Az eredményes szereplés, valamint a szakosztályban folyó jó szervező munka Hönsch Pál szaksoztályvezető lelkes munkáját és nagy hozzáértését dicséri. Torna. - Néhány uj versenyzőnk előkészítése folyik, azonban a sportág természeténél fogva a nehéz gyakoslatok betanítása hosszabb időt vesz igénybe ezért eredményekről csak a későbbiek során számolhatunk be. A szakosztály edzője: Benedek Endre. -