Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958

1958. április 24.

\ % Helyesli Tóth Mihály felvetését, hogy ezeket q problémákat a megyei vezetőknek elő kell hozni, amikor a tudományos ülésszakon résztvesz- nek. ■Pecznik elvtárs javaslatával, hogy állami gazdaságba kevésbé képzett hallgatót küldjünk, hiszen ott úgyis sokat tud tanulni, tsz-be viszont a legkitűnőbbeket, egyetért. Ugyancsak egyetért azzal, hogy célul tűzendő ki, hogy amilyen arányban termelőszövetkezetbe lesznek kihelyez' ve, olyan arányban kerüljenek ki ezekre a helyekre gyakorlatra. Tóth Mihály szaktanácsadó csoportra vonatkozó felszólalását igen he­lyesnek tartja. Kellően előkészítve megvalósitását javasolja. Hasonló­én helyes Tóth Mihály elvtárs felszólalása, hogy külföldi utak és min­den azt a célt szolgálja. Ugyanakkor megemlíti, hogy ezen a fontos tan­széken nincs senki olyan, aki a Szovjetunióban járt volna. Egyébként erről Bálint elvtárs is beszélt a múlt tanácsülésen és ez egy lényeges ké rdé s. Mikecz elvtárs a gépészmérnöki kar speciális problémáiból beszélt. Erre válaszolja, hogy a karnak agépállomásokon keresztül kell a ter­melőszövetkezetek munkájába belefolyni, ebben Mikecz elvtárssal egyet­ért. Páter elv társ tale jvédelmi komplex kidolgozási javaslatát helyesli. Jó lenne ha a munkát az illetékes tanszékek bevonásár al megkezdenék. fekete elvtárs a hallgatói KISZ részéről különös súllyal emelte ki, hogy az MIfjú Gárda" tsz-ben a nyár folyamán munkarőhiányok lesznek. Kéri, hogy a Gödöllőn gyakorlaton lévő hallgatókből adjunk segítséget. Ez s kérés előreláthatóan nem jelent problémát, teljesíthető. Lázár és Tóth An^al elvtársak felszólalására válaszolja, hogy ezzel egyetért, valóban kell a hallgatóknak egyrészt agrárpolitikai és terme­léspolitikai, másrészt pedig agrárpolitikai és agrárgazdaságtani utra- valót kapni. Ehhez több hozzáfűznivaló nincs. A következő évek oktatói ideológiai továbbképző tanfolyamán ennek a kérdésnek nagyobb időt lehetne szentelni. Programba kell venni, higy olyen irányban érdekesebbé, élvezetesebbé kell tenni a tovább­képző tanfolyamot. « Vágsellyei István másodszori felszólalásához válaszolva - hogy a tsz elnökök meghivása nem volt célravezető - elmondja, hogy azért mégis nemcsak hibát jelent ez, hanem jól kiválasztott elnökök tapasztalat- cseréje csak hasznos lehet. Még hozzáfűzi, hogy a tanszék oktatói tervkészitési munkába belefoly­nak, ehhez még hozzátartozna az is, hogy a terv megvalósitását is fi­gyelemmel kisárjék. Reméli, hogy ez igy valósul meg. Javasolja befejezésül Kiss elvtárs, hogy az itteni tárgyaláson elhang­zott javaslatoknak kxsx kiegészitésével dolgozzák át a jegyzőkönyvet és ezeknek a szempontoknak a£ figyelembevételéve mielőbb megindulhasson ez a munka. 5 perc szünet után áttérnek a 2. napirendi pontra a Forradalmi munkás- Paraszt Kormány takarékossági mozgalmi felhívásának megíalósitása az Agrártudományi Egyetemen. Khhez Gárdos elvtárs készitett referátumot, kéri, hogy ismertesse a Tanácsülés tagjai előtt. Gárdos László a kidolgozott program ki lett adva. 1-2 problémár akar azonban rámutatni. Egyik a készletgazdálxodással, ezen belül a gyógyszer vegyszer fogyasz­tás . 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom