Magyar Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1945-1946

Egyetemi Tanácsülési jegyzőkönyv, 1945. október 20.

2 Elnök: Előadja, hogy a hallgatóság igaaol ta­táséi a minden Osztályon egy tagot kell ki­küldeni, Keszthely Vladárt kéri. Tanács el­fogadja, & budapesti Mezőgazdasági Osztályon Dr, Nagypatakit küldik ki, a Kertészetről H el I e i t. Magyaróváró11 és Debrecenből hiány- zik még a kiküldött. Innen Dr, Arany jöhet csak figyelembe, Hellei megkérdezi, hogy az egyes osz­tály okon""inTTyen belső keretek alakultak már ki. Elnök: előadja, hogy csak a hivatalok részéről kapott még csupán idevgó adatokat, a tanszékekről még nem. Indítványozza, hogy minden tanszél állítsa össze a maga keretét és terjessze fel hozzá, hogy további intézke déseket tehessen. Elnök: Sürgeti jegyzékek előzetes el készítését, hogy a fizetéseket sürgősen ki­utalhassák, Erre megbízást adott Generál §. H. igazgatónak. Ez is gyorsabban lenne meg­oldható, ha Bencik quaestor kinevezését már megerősitették volna. Elnök: Dr. Gzettler gondolatára elő­adja, hogy a múltban Dr. Bekker szerkeszté­sében me gj el ént ’’Mezőgazdasági kutatások" cimü folyóiratot életre tellene kelteni, mint az uj egyetem folyóiratát. Többek hozzászólása után kialakul az a nézet, hogy ezt a kérdést ma még nem le­het megold ani, Hellei: Felszólalására a Tanács elha­tározza, hogy az u.n. jegyzetek kiadása vé­gett az EM-tól kell költséget kieszközölni. Hasonlóképen kell majd felkarolni a menzák működését is. Elnök: Előadja, hogy ezekkel a kérdé­sekkel Lr. Nagy Péterhez,aNemzetközl Diák- szövetség magyárosszag! megbízottjához is szándékozik fordulni, Guóth:Indítványozza, hogy a szigorla­ti stb, dijak ne összegszerűen legyenek, ha­nem más érték egységben kell meghatározni, hogy rugalmas legyen, mint a pénz vásárló erejének csökkenése. Elnök: Leghelyesebbnek tartja, ha eb­ben az ügyben a három egyet an együttesen járna el, A kérdést legelőször a pénzügy­minisztériummal kell elintézni. Guóth: a külföldön megszerzett állat­orvosi bizonylatok (oklevelek)- megsemmisí­téséhez kér hozzájárulást, így cselekedik a Tudomány Egyetem, és a Müegyetan is. Tudomásul, Tudomás uL, Tudomásul. Tudomásul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom