Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000
2000. november 21.
MKK Szervezeti és Működési Szabályzata (2) A megbízás folyamatosan harmadik és további elnyeréséhez a pályázathoz a tanszéki (intézeti) tanács támogató véleménye, továbbá a KT, illetőleg az Egyetemi Tanács minősített szótöbbséggel támogatott (a szavazati joggal rendelkező tagok 2/3-os jelenléte, és a jelenlévők 2/3-ának támogató szavazata, ESZMSZ 61. § 121 bek.) javaslata szükséges (3) Az érintett tanszék (intézet) TSZMSZ-a alapján a tanszék (intézet) vezetésére a pályázat - az Egyetemi Tanács előzetes jóváhagyásával - alternatív módon, rotációs megoldására is kiírható, illetve a pályázat ilyen alternatívára két vagy több személy által közösen is benyújtható. (4) Ha a tanszékvezetőnek (intézeti igazgatónak) legfeljebb egy évi távolléte, illetve a szervezeti egység vezetői tisztjének betöltésére irányuló eljárás sikertelensége miatt szükségessé válik a helyettesítése, a tanszéki (intézeti) tanács véleményét meghallgatva, a dékán az érintett oktatási szervezeti egység, illetve a kar más egyetemi tanárát vagy docensét legfeljebb egy évi időtartamra vezetői helyettesítéssel megbízhatja. A megbízást be kell jelenteni a rektornak, valamint a KT-nak (5) A tanszékvezető (intézet igazgató): a) egy személyben felelős a tanszék (intézet) oktatási, nevelési, kutatási, szaktanácsadási, gazdasági valamint humánpolitikai munkájáért, b) irányítja az egységet, képviseli azt a kar, az egyetem vezetői, testületéi előtt valamint az intézményen kívüli szervezeteknél, c) a jogszabályoknak megfelelően ellátja a bér- és költséggazdálkodással, valamint a leadott munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatos feladatokat a következők szerint:- a tanszéki (intézeti) tanács véleményének meghallgatását követően az illetékes testület elé terjeszti a személyi és szervezeti javaslatokat,- dönt a hatáskörébe tartozó személyek részére történő kifizetések (a KJT bértáblázata által előirtat meghaladó béremelések, bérmaradvány felosztás) ügyében a dékán által jóváhagyott keretek között,- a rendelkezésre álló éves költségvetési keretekről kapott hivatalos értesítés időpontjától számított két héten belül a tanszéki (intézeti) tanács elé terjeszti a keret felosztási tervét,- gondoskodik a felsőbb irányító és vezető testületek, vezetők határozatainak végrehajtásáról,- jóváhagyja az intézet (tanszék) állományába tartozók által benyújtott pályázatokat és véleményezi a kutatási jelentéseket,- az általa vezetett tanszéken (intézetben) más vezető tisztet (nem önálló tanszék vezetője, osztályvezető, csoportvezető) csak ideiglenesen, meghatározott ideig, a dékán hozzájárulásával tölthet be,- a tanszéki (intézeti) tanács véleményének meghallgatásával meghatározza a tanszékvezető-helyettes (intézeti igazgatóhelyettes) feladatait 27 3L