Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. szeptember 7.

9 (3) Az egyes tantárgyak, illetve gyakorlatok vagy egyéb oktatási formák tartalmára, a tanulmányi és vizsgakö­vetelményeire, stb. vonatkozó ismereteket a felelős tanszéknek a félév első foglalkozásán szóban ismertet­nie kell és azt egyidejűleg írásban ki kell függeszteni a tanszéki hirdetőtáblán. Amennyiben a kifüggesztett követelményrendszer eltér az egyetemi, illetve kari tanulmányi és vizsgaszabályzattól - a kifüggesztést kö­vető két héten belül beérkezett - hallgatói észrevételt a felelős tanszéknek 8 napon belül orvosolnia kell. A tantárgyi követelményeket meg kell küldeni a dékáni, főigazgatói hivataloknak is. KTVSZ: (1) Az évfolyam képviselőjével egyeztetett és általa ellenjegyzett tantárgyi követelményeket a tanszéki hirdetőtáblán szorgalmi időszakot megelőző vizsgaidőszak első napjáig közzé kell tenni. (2) Ha a követelményekről és a számonkérési formákról a tanszék és az évfolyam nem tud megegyezni akkor a KTB véleményének meghallgatása után a dékán határozza meg a tantárgyi követelményt. (3) Az évfolyamképviselő által aláírt tantárgyi követelményeket meg kell küldeni a Tanulmányi Titkár­ságnak. (4) A tantárgyi követelményrendszer tartalmazza: a foglalkozásokon való részvétel előírásait, a félévközi ellenőrzések (zárthelyik) számát, követelményeit, legalább egyszeri pótlásuk, valamint javításuk lehetőségét, a vizsgárabocsátás (aláírás) feltételeit, a félévvégi (gyakorlati) jegy és a vizsgajegy kialakításának módját, azon írásos anyagok jegyzékét, amelyekből a tananyag elsajátítható, a tárgyhoz rendelt kreditpontot, az előtanulmányi rendet. 4. Részvétel a foglalkozásokon 13.§ (1) Az előadások a képzési folyamat szerves részét képezik, így az egyetem a hallgatóktól elvárja az azokon való részvételt, erre azonban adminisztratív eszközökkel nem lehet kötelezni. A számonkérések az előadáso­kon elhangzott ismeretanyagra is kiterjednek. (2) A gyakorlati foglalkozásokon való részvétel - a tantárgyi követelményrendszer előírásaitól függően - általá­ban kötelező. Az ezekről való hiányzás megengedhető mértékéről, a mulasztások következményeiről, illetve pótlásának módjáról a kari szabályzatban kell rendelkezni. KTVSZ: (1) A kötelező tantermi foglalkozásokon való jelenlét ellenőrzésének, a hiányzás igazolásának és pótlásá­nak módját az illetékes tantárgyfelelős határozza meg. Egyes foglalkozások látogatása alól felmentést ugyancsak a tantárgyfelelős adhat. (2) Az „A” tantárgyakhoz kapcsolódó üzemi gyakorlatok és tanulmányi szemlék teljesítése a tantárgyi követelmény szerves részét képezik, ezért igazoló aláírás csak ezek teljesítése esetén adható. Az üzemi gyakorlatokról és tanulmányi szemlékről az esetleges hiányzást a tantárgyfelelősnél előre be kell jelen­teni. (3) A tantárgyak gyakorlatairól történő hiányzás pótlására a tantárgyfelelősnek lehetőséget kell biztosí­tani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom