Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000
2000. január 12.
Az 1998/99 tanévben dolgoztuk ki a Mezőgazdaságtudományi Kar és a Környezet és Tájgazdálkodási Intézet hallgatói számára, a Vízgazdálkodási Tanszékkel közösen, a Talajvédő és Öntözéses gyepgazdálkodás c.”B” tárgy témakörét és fogadta el a Kari Oktatási Bizottság. Az oktatás az 1999/2000 tanév tavaszi szemeszterében indul. A tárgy oktatása heti 1+1 órában folyik, kredit értéke: 2. 1996-ban kezdődött tanszékvezetői tevékenységem alatt a tanszék által oktatott ,3” tantárgyak száma ötre növekedett. Szakvezetésemmel megindítottuk a Gyeptervező szakmérnök képzést, a képzési formát 2001-ig akreditáltatni kell. A képzés célja olyan takarmány-, természetvédelmi-, öko-, pázsit-, sport- és talajvédő gyepekhez értő szakembergárda kiképzése, akik képesek lesznek az ezen a téren jelentkező újszerű problémák szakszerű és magas színvonalú megoldására. A képzés két éves, térítéses, levelező formában folyik, meghatározott idejű egyetemi konzultációkkal. A szakosodás a szakdolgozati témaválasztáson keresztül történik. A képzés 16 tárgyat foglal magába, és komplex záróvizsgával fejeződik be. Résztveszek a Phd képzésben is, vezetésemmel 1 fő levelező hallgató kezdte meg a munkát az 1998/99 tanévben, 1 fő ösztöndíjas pedig az 1999/2000 tanévben. Közreműködésemmel az alábbi könyvrészletek, jegyzetek és oktatási segédletek készültek: Barcsák,Z- Szemán, L (1978 ): Gyepgazdálkodási praktikum Mg. Tud. Kari jegyzet. ATE. Gödöllő 237 p. Barcsák,Z- Szemán, L (1981 ): Gyepgazdálkodási praktikum Mg. Tud. Kari jegyzet. ATE. Gödöllő, 234 p. Barcsák,Z- Szemán, L - Tasi, 1(1984 ): Gyepgazdálkodási praktikum Mg. Tud. Kari jegyzet. ATE. Gödöllő, 279 p. / Mg. Kari nívódíjban részesült / Borsos, J. - Pusztai, P. - Radies, L. - Szemán, L. - Tomposne, L. V. (1995): Szántóföldi növénytermesztéstan. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem jegyzete. Budapest, 293.p. Szemán, L. (1994): A rét- és legelőgazdálkodás. Könyvrészlet in HVSTI, /.: Szántóföldi növénytermesztés, rét- és legelőgazdálkodás, erdészet. Info.Prod Bt. és MÜSZI. Budapest, 130-135.p.