Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998
1998. szeptember 9.
í-3 -(3) Az agrármérnöki szakon költségtérítéses kiegészítő alapképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgató - leghamarabb - egy év sikeres teljesítése után (a tanulmányi eredmények rangsorát figyelembe véve) kérheti átvételét az államilag finanszírozott nappali tagozatra, amennyiben az államilag finanszírozott nappali tagozat létszámkerete ezt lehetővé teszi. Az átvételről a hallgató kérelmére a Kari Tanulmányi Bizottság véleménye alapján a Dékán dönt. 44/1998/1999.KT.sz. A Kari Tanács a Mezőgazdaságtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 27. §. (1) bekezdésének módosítására előterjesztett javaslatot 16 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szavazattal az alábbiak szerint fogadta el: O KTVSZ: A tárgyfelelős előadó a vizsgaidőszak második hetének végéig köteles a Tanulmányi Titkárságnak leadni azoknak a hallgatóknak a nevét, akiknek megtagadta a félév elismerését. Helyett A tárgyfelelős előadó a vizsgaidőszak megkezdéséig köteles a Tanulmányi Titkárságnak leadni azoknak a hallgatóknak a nevét, akiknek megtagadta a félév elismerését. O ( Dr. Heltai György) egyetemi tanár, dékán