Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998
1998. január 28.
- 16-(5) A karok az átvétel feltételeit az (1) - (4) bekezdésben meghatározott szabályok keretei között saját szabályzatukban kiegészíthetik, elsősorban a következőkkel: (a) a karon belüli szakok, szakirányok, tagozatok (nappali, levelező, távoktatási) közötti átlépés feltételeivel; (b) a karon belüli egyetemi és főiskolai-, illetőleg a kar szakirányának megfelelő, más intézményben folyó főiskolai képzésben résztvevők átvételének - átlépésének szabályaival. KTVSZ: (1) Az átvételi kérelmet a kar dékánjához kell benyújtani, melyet a dékán véleményezésre megküld a kari Tanulmányi Bizottság részére. Amennyiben a Tanulmányi Bizottság javasolja az átvételt, az átjelentkező köteles a más karon illetve intézményben teljesített tárgyait karunk tárgyfelelős előadóival elismertetni. A tárgyfelelős oktatók által elfogadott tantárgyak alapján az átvételről és az évfolyam besorolásról a Tanulmányi Bizottság javaslata alapján a dékán dönt. (2) A költéstérítéses alap és kiegészítő képzés nappali tagozatán tanulmányokat folytató hallgató kérheti a kar dákánjától két eredményesen lezárt félév után (a tanulmányi eredmények rangsorát figyelembe véve) a nappali, államilag finanszírozott képzés létszámkerete terhére az átvételét 7. Egyéni tanulmányi rend 18.§ (1) Az egyéni tanulmányi rendet meghatározott időre, alkalmanként legfeljebb 2 félév időtartamra kérheti a hallgató, az indok megjelölésével. (2) Egyéni tanulmányi rend a 2. félév lezárása - után olyan hallgatónak engedélyezhető aki:- előző két félévi átlageredménye legalább jó;- a szorgalmi időszak megkezdése után egy éves külföldi, szakmai gyakorlatra utazik, vagy,- valamely szakterületen kiemelkedő bizonyított elméleti-gyakorlati teljesítménnyel rendelkezik vagy,- országos, illetve nemzetközi szinten elismert tudományos diákköri munkát végez, vagy- kiemelkedő országos, illetve nemzetközi szintű sportoló, vagy- félévet meg nem haladó külföldi részképzési meghívást, illetve ösztöndíjat kapott, vagy- külön méltánylást igénylő szociális, egészségügyi, illetve egyéb indokkal rendelkezik, illetve- országgyűlési vagy helyi önkormányzati képviselő, vagy