Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998

1998. január 28.

-11 -KTVSZ: A leckekönyv felvételének és leadásának szabályai a következők: ■ A hallgató az indexét a beiratkozás alkalmával kapja kézhez. ■ A hallgató az általa felvett „B” és „C” tantárgyakat a vonatkozó szorgalmi időszak második hetének végéig köteles a leckekönyvbe bevezetni, majd a tanulmányi előadójának leadni. ■ A leckekönyvbe felvett „B” vagy ”C” tantárgyat a leckekönyv leadása után a különeljárási díjak megfizetése mellett a szorgalmi időszak végéig lehet törölni. A fel nem vett tárgyat a félév során nem lehet elismertetni. ■ A leckekönyvet a vizsgaidőszak megkezdése előtt egy héttel veheti fel a hallgató. ■ A hallgató a leckekönyvét legkésőbb a vizsgaidőszak utolsó napján köteles leadni a TT-ra. Vizsgaidőszakon kívül engedélyezett vizsga esetén (kivéve ha a hivatalos vizsgaidőszak megkezdése előtti hétre esik) a leckekönyvet egy nappal a vizsga előtt lehet felvenni és legkésőbb a vizsgát követő napon le kell adni. ■ Abban az esetben, ha a hallgató valamely felvett („A”, „B”, „C”) tárgyát nem teljesítette, a 36. §. 1-4. pontja értelmében tárgyismétlésre illetve félévismétlésre kötelezett. ll.§ (1) Lehetővé kell tenni, hogy a választható tantárgyak ("B" és "C'típusú tantárgyak ) kiválasztásához kellő idő álljon rendelkezésükre. Ennek érdekében a felvehető tantárgyakat a vizsgaidőszak megkezdése előtt két héttel meg kell hirdetni és a vizsgaidőszak végéig a jelentkezéseket le kell zárni. Ezután a hallgatók, a 10.§. (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a kari szabályozástól függően módosíthatják választásukat. A C típusú tantárgyak kreditkeretét az illetékes kar határozza meg. (2) A szükséges személyi és tárgyi feltételek megléte esetén az egyes tantárgyakból, a tanszékvezető (igazgató) javaslata és a dékán engedélye alapján párhuzamos előadások és gyakorlatok is meghirdethetők. Az erre való jelentkezés, valamint a jelentkező hallgatók kiválasztásának feltételeiről és rendjéről a kari szabályzatban kell rendelkezni. (3) A hallgató az előző félév tanulmányi követelményeinek teljesítése előtt csak feltételesen, illetve a kari szabályzatban meghatározott feltételek teljesítése után iratkozhat be a következő félévre. (4) Az illetékes kari hivatal a vizsgaidőszak utolsó napján köteles tájékoztatást adni:- a kellő számú jelentkező hiányában feltehetően nem induló tantárgyakról,- azokról a tantárgyakról, amelyekre túljelentkezés miatt nem volt elfogadható valamennyi hallgató jelentkezése, ebben az esetben a tárgyat meghirdető

Next

/
Oldalképek
Tartalom