Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994

1994. február 22.

5 Dr.KISS ERZSÉBET 1974 óta (19 éve) dolgozik az Egyetemen. A Genetika és Növénynemesítés Tanszék docense, tanszékvezetőhelyettes. Mint oktató, mint kutató munkáját igényesen és színvonalasan végzi. Közvetlen munkatársai és egyetemi kollégái is tisztelik és becsülik. Az Alkalmazott genetika B-tárgy tárgyfelelőse, a Növényi molekuláris biológia tárgy (PhD-képzés) tárgyfelelőse. Emellett résztvesz az Általános genetika, Általános növénybiotechnológia tárgyak oktatásában is. Évente 1-2 diplomadolgozat készül irányítása mellett. Kutatásait az OTKA 1572 sz. "Mesterséges mag előállítása vadgesztenye (Aesculus hippocastanum L.) modellnövényen" c. program keretében végzi, mint annak irányítója. Az Egyetem Holland kapcsolatainak felelőse. Folyamatosan képzi magát, jelenleg a Cornell egyetemen az USÁ-ban. Aktívan kiveszi a részét az egyetemi közéletben, korábban mint a Kari Tanács tagja, jelenleg mint az Egyetemi Tanács tagja. Rendszeresen részt vesz szakterülete hazai és nemzetközi rendezvényein, az elmúlt 5 évben - társszerzőkkel együtt - összesen 14 tudományos publikációja jelent meg angol nyelven, ebből 5 ismert nemzetközi folyóiratban. A TMB Növénytermesztési Szakbizottságának tagja. O Gödöllő, 1994. február 22. ( Dr. Sajgó Mihály ) egyetemi tanár, dékán

Next

/
Oldalképek
Tartalom