Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994

1994. november 30.

Intézményi akkreditáció 4.KüldetésnyiIatkozat Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezogazdaságtudományi Kar Kitöltésért felelős neve: Dr.Sa jgó Mihály egyetemi tanár, dékán Dátum: 94. 12. 15. További kihívás a Kar számára a megfelelő színvonalú oktatási munka mellett a kutatómunka színvonalának biztosítása. Ezen a téren komoly nehézségek jelentkeztek. A Kar szellemi potenciálja mind az alap, mind pedig az alkalmazott kutatás területén hasznosítható. Az elmúlt néhány évben érvényesülő restrikciós intézkedések sajnos mind az alapkutatás, mind pedig az alkalmazott kutatás anyagi bázisát érintették. Az eldugult állami források helyére azonban olyanok léptek, melyekhez csak új szemlélettel lehetett hozzáférni. A hazai és nemzetközi pályázati rendszerek a valós érték alapján történő megmérettetést igénylik, ehhez viszont megkövetelt a pályázó korábbi teljesítményének dokumentálása. Ezzel szinkronban és részben ennek érdekében került sor az Egyetemen az oktatók és kutatók követelményrendszerének és a teljesítmények nyilvántartásának bevezetésére. Az alapkutatások finanszírozására biztosított támogatási keretek elsősorban az OTKA pénzügyi forrásai, de részben a szaktárca által "címzetten" átadott keretek állnak rendelkezésre. Az elmúlt évek során bevezetett pályázati rendszer pénzügyi lehetőségei alapjábanvéve szűkösek és komoly volumenű alapkutatás fedezetét alig biztosítják. Korántsem elhanyagolható lehetőséget nyújtott a Felsőoktatási Fejlesztési Alap (FEFA) pályázható kerete, amely ugyan elsődlegesen az oktatási munka hátterének feltételeit van hivatva biztosítani, de a kutatómunka és az oktatómunka egységének szemlélete ezt a támogatást mindkét két cél érdekében felhasználhatóvá teszi. Nem elhanyagolható az a támogatás, amely alapítványokon keresztül férhető hozzá. így a Kar több szervezeti egysége indult és nyert az "Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért" (AMFK) támogatási keretéből. Az uj finanszírozási rendszer követelményeinek a Kar tisztesen meg tudott felelni, ezt bizonyítják az elnyert pályázatok (lásd.....fejezet). Az alkalmazott kutatások támogatásának fö forrása az OMFB pályázati úton elnyerhető kerete. Az OMFB részéről főleg a mecenatúra-pályázati struktúra keretén belül részesült Karunk támogatásban, amely nagymértékben könyítette oktatóink és kutatóink külföldi utazásait, kongresszusi részvételeit. Rendszeres támogatásban részesülnek az alkalmazott kutatások a Földművelésügyi Minisztérium kutatási alapjaiból, mely például létalapot szolgáltat a világszerte is elismertnek számító Tollkutató Laboratóriumnak és a Kar profiljába tartozó, vadbiológiai tárgyú kutatásoknak. Az alkalmazott kutatások korábbi, viszonylag nagy volumenű támogatása a mezőgazdasági érdekeltségű ipari üzemek részéről a nagyüzemek ismert gazdasági gondjai miatt gyakorlatilag megszűnt. Ez nemcsak az alkalmazott kutatási lehetőségeket szűkítette, de kedvezőtlenül befolyásolta az oktatói-kutatói gárda anyagi érdekeltségét és végső fokon anyagi ellátottságát és életszínvonalát. A kutatási támogatások nem kis részét - függetlenül az eredetileg tervezett céltól - olyan infrastrukturális kiadásokra kellett fordítani, melyeket az intézménynek kellett volna fedezni, de az intézményt sújtó sorozatos elvonások miatt erre önhibáján kívül nem volt képes. Ez természetesen csökkentette a megoldandó feladatok Jelentős lépések történtek az informatikai fejlesztés területén. Az egyetemi informatikai rendszerbe illeszkedve megkezdte saját számítógépes hálózatának kialakítását, amit a Kar oktatói 5 11/24/94

Next

/
Oldalképek
Tartalom