Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1988-1989
1988. november 28.
- lé Dr.Barcsák Zoltán dékánhelyettes elvtárs úgy javasolja ezt az előterjesztést a kari tanácsnak elfogadásra, hogy az itt elhangzott észrevételeket, javaslatokat figyelembevéve az anyag összeállítói korrigálják és amikor már a képzés konkréttá válik, tehát hogy honnan jönnek erre a képzésre, stb. - akkor ismét a kari tanács elé terjesszék. így javasolja az előterjesztés elfogadását. Kéri a kari tanács tagjait, hogy kézfeltartással szavazzanak az elhangzott javaslatra. A kari tanács tagjai 33 igen, 0 nem és 7 tartózkodás ellenében elfogadta a javaslatot. 7/ Egyebek Dr.Nagy Emil dékán elvtárs köszönti a Kompolti Kutatóintézet képviseletében megjelent Krisztián József elvtársat. Dékán elvtárs megkérdezi, hogy van-e valakinek bejelenteni valója? Miskolci András hallgatói KISZ titkár bejelenti, hogy a múlt héten, amikoris a hallgatói képviselők tájékoztatása volt, felvetődött egy javaslat, hogy hozzanak létre "Hallgatói önkormányzatot". Ennek tagjai a kari tanács tagjaiból, a fegyelmi bizottság tagjaiból, a tanulmányi felelősökből tevődne össze. Ennek célja, összefogni a hallgatói képviselőket. Elmondja, hogy szintén az előző megbeszélésen vetődött fel a diplomaválasztással kapcsolatos probléma. Ez ugyan most csak a III. éves hallgatókat érinti, de a következő években más évfolyamoknál is ez probléma lehet. Konkrétan arról lenne szó, hogy mielőtt a diplomacímek megadásra kerülnek, jó lenne már előtte felmérni a környező, vagy akár távolabbi gazdaságoknál, hogy ott milyen témával lehetne foglalkozni, az adott termelési egységet milyen probléma foglalkoztatja, amit esetleg fel lehetne dolgozni, mint diplomamunkát.