Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1986-1987

1987. június 8.

2 A II. évfolyamon szintén a matematikával adódtak problémák a zárthelyik időpontja miatt, továbbá, hogy a tanszék kevés vizsganapot adott meg. Talajtanból nem lehetett megkapni a gyakorlati jegyzetet. A III. évfolyamnak a legjobb véleménye a Takarmányozástani Tanszékről volt. Az előadások jó hangulatúak és színvonalasak voltak, ami meglátszott az előadás látogatottságán is, holott erre semmilyen "eszközzel” nem kényszeritették a hallgatókat. Az érdeklődést tükrözték az évközi zárthelyik eredményei is. I A Statisztikai tanszék szintén jó, lényegretörő előadásokat tartott. Az évfolyam kérése csupán annyi, hogy a zárthelyi ne az utolsó héten legyen. Kisebb gondok adódtak Növénynemesitésből. Az előadásokat alig lehetett hallani, amin egy mikrofonnal könnyen lehet segíte­ni. Azonban a gyakorlatok nem töltötték be a '’gyakorlat” sze­repét. Nem követték az előadásokat, hanem más témáról újabb "előadásokat” tartottak gyakorlat cimszó alatt. Földművelésből és Politikai gazdaságtanból egyaránt rossz volt a tankönyvellátás, azonban földművelésből más jellegű gondok is voltak. A növénytermesztők külön órái nem nyújtot­ták a hallgatók számára azt a többletet, amit vártak. A legfontosabb azonban, amit ki kell emelnem a vizsgával kap­csolatos. Nagy visszhangot váltott ki az az esemény, hogy a tanszék az 1987. január 16.-ai vizsganapot eltörölte és erről a hallgatókat január 15-én reggel értesítette. Igaz, az idei tanév második félévét értékelő beszámolók még nem érkeztek be, elöljáróban mégis szeretném elmondani, hogy az egyik alaptárgyunkból az Állattenyésztésből semmilyen könyv, de még jegyzet sem kapható. Igaz 13o.- Ft-ért másol­tathat a hallgató az Állattenyésztési genetika cimü könyvből. Továbbá az évfolyamunk nevében kérem, hogy jövőre a tanszék év elején közölje a Vizsgakövetelményeket és ne két héttel a vizsgaidőszak előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom