Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1986-1987
1987. január 29.
Általában arra törekedtünk és teljességgel érvényesítettük, hogy összességében és szerkezetében ne csökkenjen a tanszékek anyagi lehetősége. A diszciplináris keretből képzett tartalékot - a tavalyi évhez hasonlóan - az ösztöndíjas aspiránsok munkájának támogatására kivánjuk felhasználni, későbbi döntés alapján, felmérve az igényeket és körülményeket. Az alapellátásban a tartalékok képzésével célunk:- a tanszéki gyakorló helyiségek felújításához való hozzájárulás,- az alternativ blokkok indításával kapcsolatos felmerülő költségekhez való hozzájárulás,- & cseregyakorlatok költségnövekedésének támogatása,- egyéb évközben jelentkező uj feladatok,- a biotechnológiai oktatás fejlesztésére adott céljellegű támogatás növekedést is részben osztottuk fel. Az ebből képzett tartalékot is céljelleggel kivánjuk az év folyamán felosztani. Tekintettel arra, hogy a Kar költségvetése nem tartalmaz lényges bővülést, /illetve csak céljelleggel/ a takarékos gazdálkodás igénye mindenképpen felmerül. Ez vonatkozik a tanszékekre és a Karra egyaránt. Gödöllő, 1987. január 21. I Dr.Kiss Károly sk egyetemi tanár dékánhelyettes