Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984
1984. április 24.
Ebből következően a kollégium a nevelő tevékenység Pontos szintere, a programok szervezője, rendezője. A kollégiumi munkában kettős munkamegosztással találkozunk. Az egyetemi nevelőtanárok az egyetemi kollégiumi igazgató irá- nyitásával a klasszikus pedagógia nevelési területeit: a szakmai, a politikai, a közművelődési és kulturális és a sporttevékenységet segitik. Számuk 18 fő, ebből 10 fő a Kar oktatói közül kerül ki lásd. l.sz. melléklet. Ebben a létszámban nem szerepelnek a nyelvi szakkollégium karunkhoz tartozó oktatói. Az egyetemi nevelőtanárok hallgatói kezdeményezésre létrejött, érdeklődés alapján szerveződő közösségekkel foglalkoznak. A kari kollégiumi igazgató irányitásával dolgoznak az évfolyamokhoz rendelt kollégiumi tanárok. Tevékenységük jellegét meghatározza, hogy egy nagy létszámú, 120-140 fős, öt évig gyakorlatilag változatlan összetételű évfolyam közösség munkáját segitik. eladataikat munkaköri leirás tartalmazza, ezek egy része azonos jellegű minden kari nevelőtanár munkájában:- a hallgatók szociális környezetének megismerése,- a személyes kapcsolattartás,- a szabadidő hasznos eltöltésének orientálása,- a tanulmányi munka értékelése,- az évf. KISz vezetőségének segitése,- a helyes morál és életmód kialakítása. Az azonos feladatok mellett évfolyjmonkónt differenciált munka is folyik:- az elsőévesek fogadása, bevezetése a kollégium életébe,- kollégista avatok és búcsúztatók szervezése,- a diplomaterv választás segitése,- ballagtatás,- különböző szakmai jellegű feladatok.