Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984
1984. március 2.
DH-75/2/1984. Jelentés a Mezőgazdaságtudományi Kar 1983. évi nemzetközi kapcsolatainak Nemzetközi kapcsolataink a lényegesen nehezebb gazdasági helyzetben kissé mérséklődtek, s a továbbfejlesztési igények elől is gyakrabban kényszerültünk kitérni. A kiutazásokra és a fogadásokra vonatkozó statisztikai adatok szerint egyetemünkön az előző évhez viszonyítva 20 fővel csökkent a kiutazók száma, amely arányosan érinti tanszékeinket. Lényegesen kevesebben látogatták meg az utazási irodák szervezésében tanszékeinket» Az 1982. évi 10 csoporttal szemben csak 1 olasz, 2 NSZK és 1 norvég csoport fogadását készítettük elő,-Tanszékeink oktatói, tudományos dolgozói számos nemzetközi tudományos szervezet munkájában vettek részt. Tagjai és tisztségviselői a KGST, az ESNA, ISTVS, ISS, GIGR, ICID, CIOSTA, FAO/EGB, WPSA, CIO, WMO, EAAP, EUCARPIA Nemzetközi'Szervezeteknek. 1983. évben a KGST, az ESNA, az ISTVS, a CIGR, az ICID, a PAO/EGB, az EAAP 's r.z EUCARPIA rendezvényeken vettek részt oktatóink - kutatói?: "5log külső szervek /MTA, MAE stb./ költségviselésével. A nemzetközi szervezetek ülésein tartott előadásaikkal . hozzájárultak egyetemünk nemzetközi hírnevének növeléséhez, a szerzett tapasztalatok pedig előmozdították a kutatási feladatok megoldását. Nemzetközi kapcsolataink fejlődéséről és problémáiról az alábbi értékelést készítettük:- A hallgatói cseregyakorlatok lebonyolítása során az előző évhez viszonyítva a helyzet kedvezőbben alakult és lényegében zavarmentes volt. Jelenleg probléma mutatkozik az ITSZK-ból és az NDK- ból érkező hallgatók fogadásánál. Felvetették ugyanis a Berlini Humboldt Egyetem részéről, hogy a jövőben hallgatóikat ne utaztassuk együtt tanulmányi kiránduláson az NSZK-bél érkező hallgatókkal. Ezt a problémát lényegében megoldjuk, szükséges azonban, hogy a Justus Liebig Egyetemmel szerződés készüljön a cseregyakorlatok feltételeinek részletezésével. fontosabb tapasztalatairól