Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984

1984. február 1.

- Fejlődő országok agrárpolitikáját egy féléven keresz­tül tanítjuk, heti 3 ó. előadásban. A tárgy felelős ok-» tatója; dr.Csighy Tibor egy.docens.- Melegégövi gazdasági ismeretek egy féléven keresztül, heti 2 ó. ea + 1 ó. gyak. bontásban. A tárgy oktatását - tekintettel arra, hogy annak előadója dr.Varga Oénos tud.főmunkatár9 hosszú időn keresztül külföldön tartóz­kodott - külső meghívott előadó látta el alkalmanként. Az előadások tartását, a gyakorlatok vezetését túlsúly­ban az Osztály munkatársai tartották. Aférgyak oktatásával kapcsolatban jegyzetek jelentek meg. A jegyzetek nagy része még a Melegégövi mezőgazdasági is­meretek fakultativ oktatása idején íródott. A szakirányos oktatás számára eddig állattenyésztóstanból jelent meg egy jegyzet, mig Melegégövi növónytermesztóstan c. tárgyból három, és elkészült a Fejlődő országok agrárpolitikája. Az Osztály létrejötte óta feladata volt külföldről az egye­temre érkező agrárszakemberek posztgraduális képzésének szervezése is és az oktatásban való részvétel. Az évek so­rán több iraki, egyiptomi, stb. csoport vett réezt 3-6 hó­napos posztgraduális továbbképzésben. Egy alkalommal az Osztály rövid kurzust szervezett a bajai Mg.Kombinát azon dolgozói számára, akik a későbbiek során Nigériában, illet­ve Mexikóban vettek részt közvetlenül termelő munkában. A Melegégövi Oktatási Osztály aktivan bekapcsolódott min- dsn időben a magyar hallgatók nyelvoktatásába. A nyelvek közül elsősorban meg kell említeni a spanyolt, az arabot és a portugált, amelynek látogatására mindig 5-15 hallgató jelentkezik. A postgraduális képzés területéről meg kell említeni,, hogy az Osztály munkatársai rendszeresen foglalkoznak külföldi aspiránsokkal, illetve doktoranduszokkal, akik közül már többen sikeresen végeztek áe visszatértek hazájukba,/Egyip­tom, Irak, Afganisztán/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom