Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984
1984. február 1.
r1- 4 o beszámítják. Ha a jelölt a felvételi vizsgán ér el jobb eredményt, mint a hozott pontszám, akkor ennek kétszeres pontszámát vesszük figyelembe, A vizsgabizottságok megállapították, hogy az egy vagy két évvel korábban érettségizők eredményei a célirányos felkészítés következtében - egy vagy két évig a mezőgazdaság különböző ágazataiban fizikai munkát végeztek, - általában kedvezőbbek voltak III, A felvételi vizsga szervezése A Mezőgazdaságtudományi Karon 8 vizsgáztató bizottság három napon keresztül működött és naponta 12-13 felvételizőt vizsgáztatott, A vizsgáztató bizottságok elnökei általában az alapozó tantárgyak tanszékvezetői, t/ag- jai a biológia, a kémia, vagy matematika vizsgáztató tanárai, MSZMP és a KISZ-szervezet képviselői, valamint egy-két középiskolai tanár voltak, összesen 38 egyetcsmi oktató, 12 középiskolai tanár és 8 KISZ képviselő veütt részt a vizsgáztató bizottságok munkájában, A vizsgáztató bizottságok elnökeit és tagjait irásaos anyagban tájékoztattuk az uj felvételi rendjéről, de a dékáni vezetés a felvételi vizsgák megkezdése előtt rrövid szóbeli tájékoztatást adott és a felvetett kérdésekre válaszolt, A Dékáni Hivatal az érettségizők pontszámáSt előre kiszámolta, a hallgatók felvételi anyagát rendersste, azt a bizottságok számára előkészítette és átadta, A korábban kialakult rendnek megfelelően a vizsgabizottság elnökei a vizsgáztatás reggelén sorsolták ki a bizottságokat, ez azt jelentette, hogy a felvételire kerülő hallgatók nem tudhatták előre kik lesznek a vizsgáztató bizottság tagjai. 51