Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984
1984. február 1.
DM-75/1/1984. Az uj felvételi rendszer tapasztalatainak elemzése, / Mg,tud. Kar 1983#/ A Művelődésügyi Minisztérium vonatkozó rendelkezése szerint 1983-tól kezdődően a korábbi felvételi rendszerben módosításokat hajtottak végre. Az első alkalmazás során bizonyos nehézségekkel kellett számolni, de mivel a felvételi rendszer alapjaiban nem változott meg, ezért annak bevezetése zökkenőmentesnek mondható. A felvételi rendszer értékelése mellett röviden áttekintjük a felvételi rendszerrel kapcsolatos egyéb tevékenységünket is. I, A felvételi vizsga előkészítése Az előkészítés több év óta folyamatosan a kialakult módszer szerint történt, melyeket az egyetemi, illetve a ka» ri felelősök eredményesen végeztek. Hagyományossá vált, hogy a kari ismertető egyetemünkről propaganda anyagokon, különböző kiadványok készítésével a különböző megyei tanácsok illetékes szervein keresztül kerül a középiskolákhoz. Ugyancsak hagyománnyá vált, hogy egyetemünk oktatói a megyei szervek felkérésére tájékoztató előadásokat, ismertetőket tartanak. A kollégiumban működő megyei diákklubokon keresztül igen eredményes és hatékony volt az eddigi beiskolázási munkánk. A fizikai dolgozók gyermekeinek, vagy a fizikai munkát végző fiataloknak legnagyobb segítséget a PEB és a SZÉT keretében tudunk nyújtani. A PEB elsődleges célja biztosítani, hogy a fizikai dolgozók gyermekei azonos eséllyel induljanak. A folyamatos levelező kapcsolaton túlmenően a fizikai dolgozók gyermekei bemutatkozó táboron vesznek részt