Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984

1984. február 1.

- 14 ­Több országban nem nézik jó szemmel a szoc. országban végzetteket, tehát még ilyen nehézségekkel is meg kell küzdeniük. A kapcsolattartást ki kell szélesíteni, érdekünkben is és érdekükben is. A végzettek részére ismeretterjesztő lapokat kellene rendelkezésre bocsájtani, viszont mi is kaphatnánk. A végzettek részére találkozót tarthatnánk a Mezőgazdasági kiál­lítás alkalmából. 1985-ben lesz egy világtalálkozó és ennek a bázis helye Gödöllő lenne. ígéri, hogy mindent elkövetnek az osztályon folyó oktatás szín­vonalának javítására. A javaslatok összességének megoldásában bizik, és szeretné ha az osztály munkája mind jobban javulna. Dr. Bálint Andor egyetemi tanár, tanszékvezető Az osztály munkavégzésébe a tanszékek munka végzését is ki kellett volna hangsúlyozni. A törzsanyagból hiányolja a genetikai bázis anyagot. Az osztály elnevezését jónak tartja, meg kellene tartani. O Egyetért az E. melléklet kibővítésével, örül, hogy nincs minden külföl di hallgató Gödöllőn. Dr. Burján Ambrus egyetemi tanár, dékán A mostani elsősök nagyon kevesen vannnak, csak 4 fő tanul, speciális oktatást nem lehet szegezni részükre. Dr. Szép Iván egyetemi tanár El kell dönteni, hogy melyik világrészre akarunk képzeni. Máshol földrészekre tagat szakosodnak. A hallgatót időben tájékoztatni kell, hogy végzés után otthoz nosztrifikálják-e a diplomát v. sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom