Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1981-1982

1982. április 28.

- 2 ­O Tájékoztatja a KT-ot, hogy az ezévi Nyilt napi rendezvények, a Köcsögavafcó és a ballagási ünnepség is igen szépen, szinvonalasan sikerült. Köszöni oktatónknak, dolgozóinknak a Kari Tanács ballagási ünnepségen megjelent tagjainak a részvételt, és az ünnepségsorozat irányitójának Flórisné dr, Sipos Ida oktatási dékánhelyettes munkáját. Tájékoztatja továbbá a KT-ot, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága Felső­oktatási Határozatának végrehajtására készült Intézkedési Terv értelmében az 19?8—ban bevezetett tanterv kisebb korrekcióját kell elvégezni, fi­gyelembe véve a KISZ javaslatait és az időközben megjelent / pl. testnevelés, óraszámára, a nyelvoktatásra vonatkozó / rendeleteket. A Kar javaslatát az előreláthatóan május 19-én tartandó Kari Tanácsülés véleményével ellátva kell a májusi Egyetemi Tanácsülés elé terjeszteni, ezért kéri, hogy sziveskedjenek a tantervet alaposan megnézni és észrevé­teleiket, megválósitható javaslataikat, 1982. május 3-ig a Szakirány Albizott­ság elnökének eljuttatni. Felhivja a tanszékvezető elvtársak figyelmét, hogy a tanterv korrekció csak óraszámcsökkenést, v. félév módosítást v. előadás és gyakorlat óraszám arányának változását jelentheti, de semmiképpen sem eredményezhet óraszám növelést. Ismételten elmondja, hogy a 3/1981/VI.l./ sz. rektori utasitás, mely az Egyetem üzemeltetésében lévő gépjármüvek, valamint a magánjármüvek közületi célra történő használatának rendjéről szóló utasitás érvényben van, igy a 18.§. 13. pontja is, mely kimondja, hogy saját tulajdonú személygépkocsi szerződéses munka során felmerülő használatát csak a tudományos dékánhelyettes engedélyez­heti. Bejelenti, hogy Veress Gábor az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának 1965-ben abszolutóriumot szerzett levelező hallgatója volt, Most szeretne államvizsgát tenni. Ügyében kell a Kari Tanácsnak állást foglalni, s Rektor elvtárs felé javaslatot tenni. A Kar Dékáni Tanácsa Veress Gábor jelenlegi munkahelyi vezetőjének javaslatát is figylembevéve alaposan mérle­gelte a jelölt kérelmét és úgy döntött, hogy az engedély megadását nem javasolja. K^ri a Kari Tanács tagjait, hogy Veress Gábor államvizsga engedélyével kap­csolatos észrevételeiket, javaslataikat mondják el. A Kari Tanács döntése Veress Gábor ügyében: Mivel nevezett 2o éve fejezte be az egyetemet, szinte lehetetlennek tartják, hogy fe^tudna készülni, 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom