Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1981-1982
1982. február 3.
VALAMENNYI EGYETEMI SZERVEZETI EGYSÉG VEZETŐJÉNEK Székhelyen A MÉM 29537/1979« sz. levelében elrendeltek alap- ján a minisztériumi részlegeknek a felügyeletük alá tartozó intézmények és ezek feladatkörébe tartozó konkrét témák szélesebb körű propagálása érdekében a Tájékozta- tási Főosztály részére havonként jelentést kell adni. A határozat végrehajtására 1979. november 1-én a tudományos rektorhelyettes intézkedett. Az intézkedés most is hatályban van, de rendelkezéseit eddig nem érvényesítettük. A minisztérium illetékesének felhivása alapján azonban a jövőben erre sor kerül. Kérem ezért Vezető elvtársat, hogy a következőkben az irányítása alá tartozó szervezeti egység - a tömegkommunikációs eszközök utján való közlésre alkalmas, illetve kívánatos - oktatási, kutatási eredményeiről vagy más, a szervezeti egység profiljába tartozó témáról, illetve jelentős eseményről egy hónapra előre jelentést a mellékelt formában készíteni szíveskedjék. A jelentés a téma megjelölésén túl mintegy 1/2 oldalnyi lényegi és érdeklődést felkeltő ismertetést is tartalmazzon, valamint a legcélszerűbbnek tartott információs eszközt /sajtó, TV, rádió stb./; eseményről való tájékoztatás esetén a pontos időpontot és helyet/. A jelentéseket minden hónap 2o-ig kell a Dékáni /KITSZ/ Hivatalba, Gyöngyösön az Igazgatói Hivatalba eljuttatni.