Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1978-1979

1979. január 16.

ELŐTERJES Z T É S Dr. Kiss Károly kandidátus, az Öntözési Kutató Intézet igaz­gatójának oimzetes docensi kinevezésére. Kiss Károly elvtárs több mint húsz éve szerezte agrármér­nöki diplomáját Egyetemünkön. Végzés után a tanszéken kezdte meg működését és 1974-ben került el a tanszékről a STAGEK-hez. Oktatói, kutatási és egyéb szakmai teváenysége az Egyetemen széles spektrum volt, különösen a növénytermesztés és az öntö­zés ökonómiai-szervezési területén ért el kiváló eredményeket. Az Egyetemen doktorált, itt készitette kandidátusi értekezé­sét is. Teljes szakmai működési ideje alatt önállóan és társ­szerzőkkel több mint 30 könyve és tanulmánya jelent meg, a nemzetközi tudományos életben és tudományszervezési területen is szerepelt. A Tanszéktől történt elkerülése óta is töretlenül részt- vesz a tanszék oktatási és öntözési kutatási munkájában. Társ­szerzőbe volt a Vállalati gazdaságtan II. kötetének, más könyv és tanulmhyok megírásában is együttműködött tanszéki dolgozók­kal. Rendszeresen tartott és tart előadásokat az alapdiplomá­ra irányuló képzésnél, a szakmérnökképzésnél és a mérnöktovább­képzésnél is. Diplomadolgozatot készitő hallgatók konzultálá­sában is közreműködött. Résztvett vizsgáztatásokban is. Az Öntözési Kutató Intézet igazgatójává történt 1978. évi kinevezése tovább erősitit az együttműködést. Mindezek alapján javasoljuk cimzetes docensi kinevezését. Gödöllő, 1979. január 8. Dr. Tóth Mihály sk. tanszékvezető, egyetemi tanár Másolat hiteléül:

Next

/
Oldalképek
Tartalom