Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1977-1978

1978. március 24.

4 ágazatbein végzik, de egyéb kézimunkaigéhyes, illetve idénymunkát igénylő ágazatok is szerepet kapnak, pl. zöldségtermesztés, hibrid- kukoricaüzem. A kéthetes időszakon belül a hallgatók lagalább másfél napon ke­resztül szakmai bemutatón, gyakorlaton vesznek részt. Ezen az il­lető gazdaság általános bemutatásán túl a legfontosabb technológi­ákat és esetleges speciális üzemeket tanulmányozzák. A szakmai be­mutatókon, a hallgatókkal levő oktatókon kivül természetesen a gazda­ság illetékes szakemberei is rósztvesznek. Az egyetem vezetése 5 üzemmel ötéves keretszerződést köt, melyben rögzítésre kerül a végzendő munka, a szakmai bemutatók témája, a hallgatók elhelyezése, étkeztetése és egyéb körülmények. Az 5 gaz­daság a következő: Alagi Á.G. Gyöngyös-Domoszlói Á.G. Mezőkövesdi Matyó Mg. Tsz. Ceglédi Á.G. MTA Martonvásári Kísérleti Gazdasága A hallgatók minden évben más-más helyen végzik munkájukat, igy ./eltérő jellegű munkában vesznek részt és öt különböző profilú, eltérő körülmények között gazdálkodó nagyüzemet ismernek meg. 4«/Munkahelyirányitói gyakorlat A gyakorlat célja, hogy a hallgatók megismerjék a termelő üzemek irányításával kapcsolatos feladatokat és problémákat brigád-, illetve telepvezetői szinten. Időtartama 3 hét, lebonyolításra a III. évfolyam elvégzése után - gondosan kiválasztott - különböző gazdaságokban kerül sor. A gyakorlat során a hallgató - a gazdaság vezetői közül kijelölt külső gyakorlatvezető irányítása mellett - a helyi viszonyoknak megfelelően kialakított munkaprogramot hajt végre, melynek ered­ményeképpen általános áttekintést szerez az üzem szerkezetéről és működéséről, valamint megismerik az üzemen belüli függelmi és

Next

/
Oldalképek
Tartalom