Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1972-1973
1973. január 30.
- 2 A tételeket a VI* félév kezdetéig kell a hallgatókkal közölni, és azzal egyidoben általános tájékoztatót szükséges tartani* Ezzel kapcsolatban az ONTB még a következő feladatok elvégzését tartja szükségesnek: 1*/ Az államvizsgatételek kidolgozására vonatkozó tájékoztatást a tanszéki csoportoknak egymással összehangolva államvizsgatótelenként külön-külön konzultációk megtartásával kell a hallgatóknak megadni* Itt nyomatékosan fel kell hivni a hallgatók figyelmét a tételek kidolgozáséval szembeni igényre, a tételek leglényegesebb részeire* A konzultációk során nem az ismeretanyag összefoglaló ismertetését kell adni, hanem a tétel szerkezeti felépitósóre, a tételre vonatkozó legfontosabb ismeretkörökre, módszerekre, azok logikai kapcsolatának megteremtésére, az ismeretek előadásának közlési módjára, a szükséges ismeretek forrására kell a hallgatók figyelmét felhívni* Egyébként az eredményes felkészítő munka érdekében az oktatók egymással konzultálva munkálják ki a tételeket, és annak egy példányát a Bizottság elnökének adják le 1973# január 3l-ig# 2*/ Minden oktató az általa kimunkált tételhez Írásbeli feladatot szerkeszt, amelyhez olyan és annyi adatot ad meg, hogy azt egy átlagos képességű, lelkiismeretesen felkészült hallgató a felkészülésre adott /kb* 2 óra/ alatt ki tudja dolgozni* A feladatlapon az adatokat úgy kell megadni, hogy a helyes kidolgozás esetén a hallgató határértékek között mozgó, szakmailag elfogadható eredményt kapjon, A tételeknél jelzett feladatlapcimek csak mintául szerkesztettek, ezért a tételeket kimunkáló oktató azt